A bosszúság sokkal többet jelent itt, mint ahogy azt a mindennapi használatban értjük.
Persze a hétköznapi bosszúságaink is ide tartoznak: amikor az ember rágódik olyan dolgokon, amelyek kölcsönös emberi bántásokhoz, piti ügyekhez kapcsolódó böködések: éppen kinek van igaza, ki mit mondott vagy mit nem mondott, mivel bántottak meg, mit értettem félre, mit tartok igazságtalannak… Ezeken aztán napokat és éjszakákat el tudunk rágódni, de sokan egészen a sírig viszik ezeket az apró sérelmeket. A mindennapi bosszúságokhoz tartoznak az élet apró, de akkor éppen megélve mindig kinagyított harcai, küzdelmei, kudarcai.
A bosszúság azonban ennél többet jelent; az emberlét során megtapasztalt tehetetlenséget fejezi ki. De azért bosszúság a bosszúság, mert hétköznapi ügyhöz kapcsolódik; az öröklét szempontjából jelentéktelen, mulandó ügyeken bosszankodunk. Ez a bosszankodás kifejezi az emberlét abszurditását, amiről a prédikátor is ír, és ami az élő Isten megváltó szeretete nélkül nem oldható fel. Jelentéktelen ügyeken bosszankodunk, amelyek azonban a jelenben megélve óriásivá dagadhatnak – éppen ez bennük a kísértés –, ugyanakkor mindennapi emberlétünket keservesen megnehezítik. Ma már – az informatika világában – ezek a bosszantó ingerek akár másodpercenként érkeznek hozzánk, minden területről, kikerülhetetlenül.
Arról van szó, hogy igenis fáj, ha valami gyarló megjegyzést hallok vissza; rosszul esik, ha valaki tiszteletlen és kötekedő, noha jóval fiatalabb nálam; meggyötör, ha valaki vég nélkül visszaél a jóindulattal. Mindennapi, fájó bosszúság az is, hogy amikor óvatosan veszem ki a legszebb poharunkat a szekrényből, kiesik a kezemből és darabokra törik, miközben az egyik szilánkba bele is lépek. És bosszúság az is, hogy éppen most hoztam rendbe, meszeltem ki, két heti munkával, a garázst, és azonnal elkezdett beázni az a garázs, ami eddig csontszáraz volt; a folt egyre csak nő, és nem tudom, honnan jön a víz, miközben a tető teljesen rendben van. Vég nélkül sorolhatók a példák…
De mit számítanak ezek a bosszúságok, amikor az ember nagy bajba kerül, amikor komolyan beteg lesz valaki a családban; amikor életveszélyesen megtapasztaljuk a gonosz munkáját, akár az emberi rosszindulaton keresztül. Akkor a bosszúság egyszerre elröppen, és a nagy bajban már vagy elfelejtjük, vagy nem is értjük, hogy miként tudtunk afféle apróságokon bosszankodni, idegeskedni, aminek semmi jelentősége nincs; az öröklét szempontjából végképpen nincs.
Ezért tanácsolja a mai Ige: távolítsuk el a szívünkből a bosszúságot. Nem tudjuk kikerülni a bosszúságokat; gyarló életünk apró, de gyötrő és repkedő, szemtelenül kínzó legyei ezek, amelyek újból és újból, folyton ránk repkednek, incselkednek… De azonnal el kell őket kergetni. Nem szabad engedni, hogy megüljék a szívünket, az életünket a bosszúságok, sem a gyarló emberek okozta, sem a mindennapi történések okozta bosszúságok. Ezek kikerülhetetlenek, de azonnal el kell őket engedni; nem szabad, hogy ránk telepedjenek! Egyébként ezekbe az apróságokba belesorvadunk, belebetegszünk, miközben egyre sötétebben látva mindent, elgonoszodunk: a bosszús ember előbb-utóbb bosszúálló lesz; azonnal visszalő, de éles tölténnyel. Ezért távolítsd el a szívedből a bosszúságot, hogy távol tarthasd magadtól a rosszat! – mondja a prédikátor.
Csak az Úrban, naponta erőt kérve, lehetséges távol tartani szívünktől a bosszúságot, mert bizony éppen arról van szó, hogy a hétköznapi bosszúságainkba belepörögve leszünk idő előtt betegek; először lélekben, majd testben is. Növeld a hitünket, Urunk!
