Sámson ízig-vérig ember volt. Megtetszett neki egy filiszteus nő, a „micsoda egy nő!” élményével; és minden isteni törvény ellenére (5Mózes 7,3), neki csak az a nő kellett (1–3). Amikor a szüleivel együtt elmentek a lány szüleihez, mert a házassági szerződéseket a szülők kötötték (1Mózes 21,21), útközben lemaradt a szüleitől, és egy ordító oroszlánkölyköt tépett szét puszta kézzel, hatalmas erejével; aztán megérkezett a filiszteus nőhöz, akivel hosszan beszélgetett, mert szemrevaló volt (5–7). A filiszteus nőhöz vezető, második útja során megnézte a korábban széttépett oroszlán tetemét, és az abban talált méhraj mézéből evett, majd – a részleteket nem taglalva – adott a szüleinek is az oroszlán hullájából kiszedett mézből (8–9), megszegve ezzel názírfogadalmát (4Mózes 6,6).
Milyen gyarló ez a Sámson! Milyen gyarló lehet az Isten kiválasztott embere is. Hiszen az Isten embere is ember. A Biblia nem idealizálja az Isten embereit, elénk tárja azokat minden gyarlóságukkal együtt: húsból, vérből vannak, mindenféle vágyak által hajtottak, indulatok által tombol az erejük, édes étkeket és italokat kívánó az ajkuk, a szabályok pedig mindig csak a másikra vonatkoznak; ha ők maguk, vagy a nekik kedvesek megszegik azokat, akkor mindig meg tudják magyarázni a törvényszegést, amit a másiknál megítélnek…
Milyen hatalmas és felfoghatatlan az Isten kiválasztó kegyelme, amely egy ilyen embert használni tud, mint amilyen Sámson volt; vagy olyanokat tud eszközeivé tenni, mint amilyen én vagyok és amilyen te vagy, Testvérem! A leglehetetlenebb helyzetben is ott munkál az Úr, Sámson életének minden rezdülésében, megtartó irgalma hordozza, fedezi őt, elfedezi nyomorúságait és a szent ügy javára fordítja azokat (Példabeszédek 11,13). A „timnai filiszteus nőügy” kapcsán azt olvassuk, hogy az Úrtól van ez, hogy Sámson a szolgálatát elkezdhesse, és népét a filiszteusoktól megszabadíthassa (4). Az oroszlánt széttépő, hirtelen ijedelemből kipattanó erőről azt olvassuk, hogy Sámsont megszállta az Úr Lelke (6). Sámson a hullában is élőt, életet, édeset talált és élt is vele, túl minden szabályon; az Isten pedig egyelőre nem lépett közbe (9). Sámson apja és anyja nem tudta azt, hogy fiúkban milyen kegyelem munkál (4). Mi észrevesszük a gyarlóságban is megtartó kegyelmet? Alázatossá formál ez bennünket, mint akik az Urat magasztalják ezért?
Boruljunk le az Úr kiválasztó kegyelme előtt, amely folyamatosan érlelte Sámsont, hordozta, fedezte, vezette, tisztogatta, nem vetette el; végül méltóvá is tette őt erre a kiválasztó kegyelemre. Sámson, népét valóban megszabadította, életét sem kímélve. A gyarló Sámson krisztusivá lett (16,28).
