Mózes eljuthatott az Ígéret Földjének határáig, de ő sem mehetett be oda. Mózest is megkísértette ugyanis az engedetlenség, népével együtt, amikor Isten cselekvését, a dicsőséget magának akarta tulajdonítani (14; 4Mózes 20,10). 

Mózes hűséges szolgája volt az Úrnak, minden gyarlósága ellenére. Mózes a hit hőse volt (Zsidókhoz írt levél 11,23–29); de lám, megtántorodnak a legkülönbek is (Ézsaiás 40,30). Az Úr nem vetette el Mózest. Többször hangsúlyozta már az Úr Igéje Mózesnek, hogy küldetése az Ígéret Földjének határáig tart. Munkánk, hűségünk, erőfeszítésünk gyümölcseit nem mindig élvezhetjük mi magunk; ha mégis, az annál nagyobb kegyelem. A legnagyobb ajándék, az örök hazatérés, a megérkezés a színről színre látásra (Zsidókhoz írt levél 11,14–16). Nem jutalom alatt, hanem kegyelem alatt vagyunk, „itt” engedelmességben élve is csak azt tettük, ami a kötelességünk volt (Lukács 17,10; 12–14).

Mózes továbbra is felelősséget érzett népe iránt, ezért az Úrtól kért utódot: olyat, akiben az Isten Lelke van; aki pásztora a népének, nem pedig harcosa és menedzsere; aki pásztori lelkülettel vezet; akit tisztel a nép, akinek – minden pásztori lelkülete ellenére –méltósága van, akit tisztelnek; valamint akit az Úr törvénye szerinti külső rendben beiktatnak hivatalába (15–21). 

Mózes átadta szolgálatát. Aki hitben jár, az tud félreállni, az tud teljesen kivonulni, és csendben örülni az életnek, elrendezve a saját dolgait. Mózes még erre is kapott időt (22–23).