Számadásra hív ez az Ige, az Úr színe előtt!
Tekints vissza a megtett útra! (5Mózes 1,31; 5Mózes 8,2) Amikor Isten népe elindult a Sínai-pusztából, népszámlálást kellett tartaniuk. Most, amikor az Ígéret Földjének határán állnak, ismét népszámlálást tartottak, az Úr parancsa szerint. A létszám alig kevesebb (51), mint az induláskor (1,46). A számok is mutatják, hogy az Úr megtartó kegyelme hordozta a pusztában vándorló és gyakran engedetlen népét. A számoknál azonban többről van itt szó. Bizonyos életszakaszok indulásakor és zárásakor mérleget kell készíteni, számadást. Visszatekintve a megtett útra, csak hálaadás, bűnbánat és könyörgés támadhat a szívünkben; nem csupán valamiféle szép, de gyarló nosztalgia.
Visszatekintve a megtett útra, vannak olyan események, amelyek még a törzsek, nevek, számok száraz, de beszédes tengerében is felbukkannak. A szentíró megemlíti azt a lázadást, amikor Kórah és a vele lévők fellázadtak a nép vezetői ellen, a pusztában megmaradást biztosító rend ellen, valójában az Úr ellen, és sokan meghaltak a lázadók közül. Kórah fiai életben maradhattak (8–11). Megremeg-e a szívünk, amikor a visszatekintésben szerepelnek olyan események, amelyeket szégyenfoltként emlegethetnek, még halálunk után is? Minden lázadásban van valami Istent támadó, még akkor is, ha úgy tűnik, a lázadónak nagyon igaza van. Urunk, őrizz meg bennünket a hitben és az engedelmességben, óvj meg bennünket a látványos, nagy bűnöktől; és légy hozzánk irgalmas, bűnösökhöz! (Zsoltárok 51) Milyen nagy az Úr kegyelme, a lázadó Kórah utódainak neve ott szerepel az Istent szolgáló léviták között (58), akiknek örökségük már e-világban is az Úr lehetett (62).
Visszatekintve, a megtett útra, azt látjuk, hogy egy nemzedék kihalt közben (64). Róluk azt mondta az Isten, hogy nem mehetnek be az Ígéret Földjére, hiszen olyan gyarlón viselkedtek a pusztában (14,29). Ez nem azt jelenti, hogy mindnyájukat végleg elvetette az Úr, hiszen épp az előző fejezetben láttuk, hogy a fiatalabb nemzedék sem sokkal különb az előzőnél (25,9). Közben letelt egy emberöltő is. Még Mózes sem mehetett be az Ígéret Földjére, őt is gyötörték emberi gyarlóságok; megbüntette, de nem vetette el őt az Isten. Eddig szólt Mózes és nemzedékének küldetése, a földi Ígéret Földjét más veszi birtokba, de aki – minden gyarlósága ellenére is – hitben járt, az Úr pusztában megtartó kegyelmére hagyatkozhatott, annak mennyei öröksége van. „Odaát” már nem a nagyobb és a kisebb mértéke szerint határozzák meg ezt az örökséget, nem is sorsvetéssel történik annak birtokbavétele, hanem a Jézus Krisztusban adatik az nekünk (52–56). Minden visszatekintés, aztán minden előretekintés csak az örök élet reménységében lesz áldássá, egyébként fiatalosan önhitt tervezésnél, vagy a múló idő feletti csüggedésnél, avagy a keserédes nosztalgiánál nem jutunk többre. A lányom 28 éves lett, és pontosan emlékszem arra, hogy miként ünnepeltük az én 28. születésnapomat egykor. Anyám akkor említette: „Fiam, olyan gyorsan elrepül az idő!” Csak legyintettem, pedig igaza volt, egy csettintés az egész. Az örök örökség távlatainak bizonyosságára van szükségünk.
