A környező idegen népek folyamatosan kísértették Isten népét a maguk szokásaival, látványos és érzéki vallási cselekményeikkel. Most Moáb és Midján népe tette ezt, amikor meghívták Isten népét isteneik áldozatára (2). Ennek következményeként az egyik izráeli férfi midjáni feleséget hozott haza magának (6).

A probléma azóta is késhegyig menő. Ezt a problémát most nem a teológia, hanem a hétköznapok nyelvén fogalmazom meg, az alábbiakban. Nem szabad keveredni, veszélyes minden nyitottság, mert saját identitásunk feloldódik egy nagy emberi masszában és aztán az erősebb nép legyőz bennünket, ránk erőltetve a maga vallását, szokásait, mindenét, mi pedig eltűnünk. Mások pedig, akár a krisztusi szeretetre hivatkozva, a mindenki felé való nyitottságot várják el tőlünk. Mindegyik tábornak vannak lelkes képviselői, miként mai igeszakaszunkban is, akik felindulásukban bármire képesek lennének, a saját meglátásuk védelme érdekében (7).

Isten hűséget követel népétől, és a paráznaság minden fajtáját tiltja, mert meg akarja őrizni népét szabadító szeretetében. Mi az Úr tulajdonai vagyunk. Visszahullunk a halálba, ha az életet adó Urunkat elhagyjuk. Istenünk féltőn szerető, ezért szeretetében szigorú Isten (4–5). Ez üdvösségkérdés és nem csak identitáskérdés. Ki kell mondani: Nem lehetünk mindenki felé nyitottak, mert az olyan veszélyeket és kísértéseket jelent, amelybe mi halunk bele. Ugyanakkor mindenkin segítünk, akin csak tudunk, amíg erőnk engedi. Krisztusi szeretettel tesszük ezt. A krisztusi szeretet határtalan, de az ember részéről, az Úr iránti hűségnek e-világban pontosan kijelölt határai vannak, amelyeket Jézus Krisztus is mindig világosan hangsúlyozott. 

Isten népe közül a kevésbé indulatosak csak csendesen sírtak a szentély előtt, népük vétkei miatt (6). Mi a megoldás: indulatos, erővel képviseljük a saját hitünknek; vagy pedig a mindenféle bűnök miatti csendes, bűnbánattal teli megszomorodást értékeli az Isten, amelyben Ő majd cselekszik; nyitottak legyünk, vagy zártak? Áldott legyen az Isten, miszerint reménységünk tárgya az is, hogy „odaát” ezeket a kérdéseket végérvényesen megoldja az Ő örökkévaló szeretete (1Korinthus 15,28).