Bálám első próféciája azt hangsúlyozza, hogy nem lehet megátkozni azt, akit az Isten megáldott; nem lehet megrontani azt, akit az Isten nem ront meg; nem lehet kárhoztatni azt, akit az Isten nem kárhoztat. Ez a nép kis nép, olyan, mint a por, sok tekintetben egyedül van a világban, de Isten megáldotta ezt a népet, ezt a mindenre elégséges áldást senki el nem veheti ettől a néptől. Boldog az az ember, aki ehhez a néphez tartozhat. Gondoljuk végig, mit jelent ez a prófécia ránk nézve! Isten megáldott minket, a Jézus Krisztusban, és ezt senki, soha el nem veheti tőlünk (Róma 8,38–39). Senki nem bánthat, senki nem kárhoztathat bennünket (Róma 8,1). Bármit mondhatnak ránk, bánthatnak, le is győzhetnek bennünket, de az üdvösség győzelmét senki el nem veheti tőlünk. Közben bizonyosak vagyunk abban, hogy az Úr gondviselő és megtartó szeretete őriz minket, és nem próbál minket erőnk felett (7–10).
Bálám második próféciája hirdeti, hogy az Isten ígéretei megbánhatatlanok; amit Ő megígért, azt beteljesíti. A prófécia azt ígéri, hogy oroszlánként erősíti meg népét az Úr, a baj idején. Végső bajt, amely végleg legyőzné, nem láthat ez a nép; a bajban pedig vele lesz a szabadító Úr, ujjongással és erővel ruházza fel népét. Ebben is megmutatkozik az élő Isten jelenléte, szemben minden babonás vallásossággal. Nagy bizonyosság megtapasztalni, hogy adott helyzetben a legerőtlenebb gyermekét is megerősíti az Úr; utána visszatér az erőtlenség, hogy el ne bízzuk magunkat (18–24). „Fölruháztál erővel a harcra, térdre kényszerítetted támadóimat.” (Zsoltárok 18,40).
Bálám, ebben a fejezetben végig, vergődik a Bálák féle pogány kultusz és az élő Isten Igéje között (1–6; 11–16). Nem mondhat mást, mint amit az Úr adott a szájába, de „itt” részt vesz egy pogány varázslási szertartásban (24,1), „amott” pedig találkozik az élő Istennel. Nem lehet két Úrnak szolgálni! (Máté 6,24) Azt se felejtsük el, hogy akit az Isten megáldott, a Jézus Krisztusban, az áldásra kapott parancsot (20), azaz arra, hogy általa megtapasztalják Isten áldásának gyönyörűségét sokan e-világban (1Mózes 12,3). Isten ad áldást, ahová Ő akar (Zsoltárok 133,3), mi azonban csak az áldás közvetítői lehetünk.
