Mi folyton zúgolódunk: Isten ellen, a vezetők ellen, egymás ellen (6). Ezért folyamatos csapások érnek bennünket, ideértve a hétköznapok „kis” tragédiáit, a láthatóan nagy nyomorúságokat, a történelmi és természeti katasztrófákat, a járványokat, és magát a tényt, hogy az élőkből holtak lesznek (13). A zúgolódás az istenfélelem nélküli élet jele. A hitből fakadó, építő észrevétel egészen más. A nagy csapások idején csak elkülönülni tudunk egymástól, hogy önmagunkat és a mieinket védjük (10). Egész életünk zúgolódások és széthúzások sorozata, még a legnagyobb nyomorúságokban is. A börtönökben nem a rabság a legnyomorúságosabb, hanem az az igazán elviselhetetlen, ahogy az egyik rab kikészíti a másikat. A büntetés része a másik ember közvetlen közelségének, dominanciájának, nyomorúságainak elhordozása.
Húsvéti evangélium ez a történet. Miközben az elégedetlen nép Mózes és Áron ellen zúgolódott, ezalatt Mózes és Áron engesztelést végzett ezért a népért (11). Miközben a nép odakint szapulta őket, ezek odabent, az Úr színe előtt, könyörögtek népükért. Nem húzódtak félre a saját népüktől, az övéiktől, akik ellenségekké lettek, hanem imádkoztak értük (10). Az Úr dicsősége betöltötte a szent hajlékot (7), és elfogadta az engesztelő áldozatot, meghallgatta a könyörgést; megszüntette a csapást (11–13).
Ez a húsvéti evangélium: Megszűnt a csapás! Még zajlik körülöttünk a halálosnak tűnő csata, de hitben már miénk az Úrban való győzelem a halál felett. Isten elküldte értünk egyszülött Fiát, tökéletes engesztelő áldozata levette rólunk engedetlen, zúgolódó, széthúzó életünk bűneinek jogos büntetését. Jézus Krisztus meghalt és feltámadott: megszűnt a csapás; de megszűnik a zúgolódó széthúzás is ott, ahol az Urat elfogadták. Ott új élet kezdődik. Sokan meghaltak a csapásokban, csak ebben az esetben tizennégyezer-hétszázan veszítették életüket (14–15), de aki hisz az Úrban, ha meghal is, él! (János 11,25)
Nem lehet illetéktelenül közeledni az Úrhoz, de az illetékesség Jézus Krisztus feltámadása óta nem szertartások, „rendek” függvénye. Noha ma is csak ékes és szép külső rendben járulhatunk az Úrhoz; de igazából soha nem vagyunk illetéktelenek Őhozzá járulni, ha belátjuk a magunk nyomorúságát, és Őelőtte leborulva, segítségért, szabadításért fordulunk élő Istenünkhöz (1–5). Éljünk ezzel az áldott lehetőséggel naponta: Ő meghallgat, hiszen Ő él (Márk 16,11), Ő feltámadott (1Korinthus 15,20), Ő velünk van (Máté 1,23), minden napon (Máté 28,20).
