Kész a szabadító kegyelem! A páskaünnep Isten szabadítóan cselekvő hatalmának és kegyelmének ünnepe, arra emlékezve, amikor népét kihozta a szolgaság házából, Egyiptomból. A páskaünnep húsvét ünnepére mutat, amelyben Isten végérvényesen kijelentette szabadító hatalmának kegyelmét, Jézus Krisztusban. Isten kiszabadított bennünket az emberlét halálosan reménytelen fogságából az új és örök életre.
Ragadjuk meg ezt a kegyelmet! Isten népe egy éve vándorolt a pusztában, miközben elkészült az Úr parancsa szerint a szent sátor, és az istentisztelet lett ennek a kis, minden bajnak kitett, vándorló népnek az egyetlen bástyája; az a lehetőség, hogy közösségben rendszeresen megálltak az Úr előtt, és az Ő kegyelmébe kapaszkodtak, ez előírt szertartások szerint (1–5). Ma sincs más lehetőség, csakis ez: az Úr megtartó kegyelmébe kapaszkodni! Az Ő kegyelme mindennél erősebb, igazából az Ő erős keze tart bennünket! Ma sincs más lehetőség, mint megtérni, és hitre jutva újból és újból megújulni ebben a megtartó kegyelemben, az istentiszteleti közösségben, aztán az élet istentiszteletét élni (Róma 12,1–2).
Isten kegyelme nélkül megrövidül az élet! Milyen beszédes! Erre az ünnepre, a legfontosabbra, a kegyelem megragadására adatott pótlási lehetőség azoknak is, akik az elrendelt időben tisztátalanokká lettek, vagy úton voltak, így akkor, az előírások szerint, nem tarthatták meg az ünnepet; és nem erősödhettek meg az Úr szabadító kegyelmében. Ők pont egy hónappal később tarthattak páskát (6–12). Ne rövidüljenek meg ők se az Isten kegyelme nélkül (7). Beszédes ez a kifejezés: „Ne rövidüljenek meg ők se!” Még az Isten népe között tartózkodó jövevény se rövidüljön meg az isteni kegyelem híján (14). Mert bizony az Úr szabadító hatalmának kegyelme nélkül megrövidül az emberi élet, minőségében, tartalmában, értelmében, hosszában, minden tekintetben. Isten megtartó kegyelme nélkül halálosan megrövidül az emberi élet; miközben mi emberek folyamatosan megrövidítjük egymást, és meg akarjuk rövidíteni Istent, az Ő dicsőségét magunknak tulajdonítva. Sok ember az élete alkonyán döbben rá arra – még ekkor sem késő –, hogy milyen rövid és haszontalan életet élt. Nincsen Isten nélkül sem segítség, sem üdvösség (236. dicséret).
Isten kegyelme nélkül elveszik az élet! Akik azonban nem tartottak páskát, akik nem ragadták meg az Isten kegyelmét, akik nem voltak hajlandóak élni az elkészített kegyelemmel, azok elvesztek. Ezt kemény kifejezéssel adja vissza az Ószövetség, de ebből értünk: az ilyen ember kiirtódott a nép közül, az ilyen embert kiközösítették, az Istennel és a másik emberrel való közösség nélkül pedig nincs élet (13). Isten megváltó kegyelme nélkül megrövidül az élet, meghal az élet, elveszik az élet. Isten azt akarja, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen (János 3,16)
