Isten büntetése, kiválasztott népe számára kegyelem. Isten büntetése felrázza népét, megtérésre segíti őket, hogy ráébredjenek Istenük megváltó, megtartó, soha el nem múló szeretetére. 

Aki számára Isten büntetésében felragyog a kegyelem, megtérve az Úrhoz, az Isten gyermeke, az Isten népének tagja, arra nézve visszavonhatatlanul érvényesek az ígéretek. A kiválasztottság jele többek között ez, amely soha nem tehet gőgössé, csakis olyanná, amiről a mai igerész szól.

A megtérő megvallja bűneit, hűtlenségeit; azt, hogy nem számolt az Úrral, sőt szembeszállt Ővele (40). A megtérő megalázkodik és békével hordozza büntetését (41–43). Ahol megtérés adatik, ott megtisztulnak zavaros emberi kapcsolatok, megbékülnek életek; még a lakott föld is megpihen, fellélegzik (43), ha határtalan önzésünkben megállít és megtérésre vezet bennünket az Isten.

A megtérő megtapasztalja az emberi értelemmel felfoghatatlan csodát, Isten bűnbocsátó kegyelmét. Isten visszaemlékezik soha el nem felejtett szövetségére (42). Ő soha nem felejtett el minket, csak mi felejtettük el Őt. Megtérve éppen ezt a bűnt valljuk meg, miközben hálát adunk azért, hogy az Úr nem vetett el és nem utált meg minket végérvényesen, mert Ő a mi Urunk. Az Ő szeretetétől senki és semmi el nem választhat minket (Róma 8,38–39). 

A mai igerész utolsó előtti, külön mondata így hangzik: Ő mindeneknek Istene; „Én vagyok az Úr!” (45) Bizony, minden nép Ura Ő, mindenek Ura! Tehát csakis reménységgel teli szolgálattal közelítsünk mindenki felé. Áldott reménység ez, amit emberi értelemmel nem is lehet továbbgondolni, nem is kell! Isten Igéjének örömüzenete nekünk elég. Nemcsak mi, mások is lehetnek az Úr megtérő gyermekei. Még akkor se hagyjon el bennünket ez a reménység, amikor testi szemekkel, számokban, statisztikákban Isten népének zsugorodását látjuk, sokféle hitetlenséggel, hamis hitek garmadájával!