Az Isten által nekünk ajándékozott nyugalom az Ő ajándékaként jelenik meg az életünkben. Itt ugyan törvényként, rendelkezésként olvasunk erről, de Isten parancsainak betartása mindig megajándékozza az embert.

Ez a nyugalom nekünk adatik minden hetedik napon. Ez a nyugalom kibontakozik minden hetedik évben, az úgynevezett szombatévben. Ez a nyugalom érvényesül minden hétszer hét, azaz negyvenkilenc esztendő utáni ötvenedik évben. A szombatévben még a földet sem művelték meg, pihenni hagyták (1–7). Az ötvenedik évben pedig átélték a nagy örömünnepet, az elengedés esztendejét (8–22). Ilyenkor mindenkire visszaszállt időközben eladott birtoka, jeleként annak, hogy a föld, és minden vagyon valójában az Úré, az nem sajátítható ki senki által végleg (23). Az örömünnep évében térítés nélkül visszakapta mindenki eredeti tulajdonát; ilyenkor felszabadították azt, aki eladósodott… (25,41) Isten nem engedi meg azt, hogy mindent és mindenkit határtalanul kiszipolyozzunk. 

Az örömünnep éve annak a nagy szabadulásnak az előlege, amelyben Isten elengedi sokféleképpen tönkrement életünk minden adósságát, és visszaadja eredeti „tulajdonunkat”, az élet teljességét. A nyugalom éve kiteljesedik az örök életben, és hit által már itt van bennünk, közöttünk, hiszen Jézus Krisztus meghalt és feltámadott. Van minek örülni!