Isten ereje ítélet és kegyelem egyszerre. Isten közeledését, szentségét, hatalmát úgy írja le a próféta, hogy felindulásában tapossa a földet és haragjában csépeli a népeket (3–12). Isten dicsősége olyan, mint a nap ragyogása, amely számunkra éltető világosság és melegség; de közelsége megemésztene minket (4). Isten közelsége harag, ítélet, rettenet az elhajlott világ számára; de Isten közelsége szabadulás népe számára (13). Isten szétzúzza a bűnösök házát, de erőt és megváltást ad népének (18–19). 

Bizony megremegnek és bomladoznak a népek sátrai; bomladozik életünk sátra. De, akik az Úrban bízunk, azok tudjuk, hogy földi sátrunk összeomlik, mégis van Istentől készített örök, mennyei hajlékunk (2Korinthus 5,1). Mindezt hallva megrendülünk. Ám megrendülésünk az öröm és nem az elkeseredés vagy az ítélet feletti megrendülés: ennyire szeret minket, érdemteleneket, az Úr!

A próféta megremeg Isten hatalma láttán, reszket az Úr haragja miatt és fájdalom járja át csontjait (16). A próféta sajnálja mindazokat, akik Isten ítéletének áldozataivá lesznek. Aki részvétlen, az nem jár hitben. A próféta tudja, hogy Isten ítélete a rendteremtés, az új teremtés kezdete, ezért mielőbbre várja azt; de kéri az Urat, hogy haragjában is gondoljon irgalmára (2). Jézus Krisztusban ez lett valósággá. 

A próféta aláveti magát Isten hatalmának, akaratának. Aki pedig aláveti magát az Úr hatalmának, az megszabadul a terheitől, mert egyszerre csak a fölötte uralkodó egyetlen Úr hordozza azokat, mint a roppant oszlopok a híd terheit. Habakuk próféta egyszerre csak nyugtot (16), örömöt (18), erőt (19) kap az Úrtól; reszketése elmúlik, és olyanná lesz, mint a szarvas, aki még a sötét erdőn át is biztosan vágtázik a magaslatok felé (19). 

Szerző: refdunantul  2021.01.21. 04:00

süti beállítások módosítása