Nem tudom, vannak-e gondtalan emberek? Amíg van halál, van gond is; noha csakis hitben lehet alázattal emlékezni a halálra és mégis reménységgel túllátni azon. Hit nélkül az ember pótcselekvésekkel menekül a halál elől. 

Bizony, azoknak megy igazán jól, akik úgy menekülnek a gondok elől, hogy mindent másokra tudnak terhelni, másokat dolgoztatnak és éppen ezért másokat kérnek számon. A jólét ilyen értelemben tehet gondtalanná egy bizonyos réteget, de nem valóságos értelemben. 

Ennek a gondtalanságnak van egy hétköznapi változata is. Gyakran elcsodálkozom azon, hogy embereknek mire van idejük. Szándékosan nem mondok példákat; de ha efféle tevékenységekre rendszeresen és látható módon van idejük, akkor relatíve gondtalanok. Sőt, még arra is van idejük, hogy a másikkal konfliktusba keveredjenek; mert ehhez is kell egyfajta „gondtalanság”. Napi imádságunk lehet, ezekre gondolva: „Uram, csak annyi gondot adj ezeknek a gondtalanoknak, hogy az lefoglalja őket, és ne jusson idejük, erejük és kedvük mások böködésére!”

Persze ez a gondtalanság csak addig tart ki, amíg van jólét, van vagyon és hatalom, van egészség. Egyik pillanatról a másikra minden összeomolhat. 

Az effajta gondtalanság része mindaz, amiről Ámósz próféta beszél: elbizakodottság (1), amelyben az ember önhitten különbnek tartja magát a másiknál, holott nem az (2); előkelő élet, annak minden határtalanságával, terpeszkedő mulatozásával (1; 4–7). A gondtalan és elbizakodott, azaz hitetlen ember elüti magától a felelősséget, és azzal áltatja magát, hogy messze van még a veszedelem napja; olyannyira messze van, hogy engem nem is ér el; messze van a számadás, a halál, a baj; engem el sem ér (3). Fiatalon az ember ebbe bele sem gondol. Aki pedig így gondtalan és önhitten előkelő, felelőtlen; az erőszakos is (3). Mai, jóléti világunk is rendkívül durva, erőszakos, minden tekintetben. Szinte fáj az az érzéketlen durvaság, ami körbevesz bennünket.

De eddig csak általánosan szóltunk a témáról. A próféta így szól: „Jaj a gondtalanoknak a Sionon!” (1) A legnagyobb baj az, amikor Isten népe lesz hitetlenné, ebből következően gondtalanná, önhitté, felelőtlenné és erőszakossá. Ámósz ezt kiáltja vádként Isten népének. Mindenki a maga ügyével foglalkozik, és Isten ügyére nem gondol, annak jövője nem okoz neki gondot: „…József romlásával nem törődnek.” (6) Isten megítéli ezt az állapotot. Isten népe nem lehet terpeszkedően mulatozó. Isten népe látja a gondokat, mások gondjait is, ezért hitben járva alázatos, felelős, szelíd, nem pedig „terpeszkedően mulatozó”. Isten népét ebben a világban szent nyugtalanság, áldott gond gyötri, hiszen Isten ügyében jár követségben e-világban, mások előtt! 

Persze tartós gondnok között, még a szent életben járva is, felemésztődünk. Eljön az idő, amikor az Úr leveszi a gondokat rólunk. Maradjunk meg ebben a reménységben! Addig azonban hitben hordozzuk azokat a terheket, amelyeket nem tehetünk le, amelyeket az Úr helyezett ránk; ugyanakkor hűséggel gondunk legyen az Ő ügyére!

Szerző: refdunantul  2021.01.06. 04:00

süti beállítások módosítása