Isten közösségre lépett velünk! (2) Mindent innen szemléljünk! Ez a közösség megtartó közösség, mint amikor az erősebb megtartja a gyengébbet. Az Úr erős Isten, a legerősebb, aki hordozza, megtartja, megőrzi gyenge, kiválasztott népét, minket. Ezért ez a közösség egy boldog-üdvözítő közösség: „Velünk az Isten!” (Máté 1,23) Ezt a megtartó közösséget senki sem törheti szét (Róma 8,38–39). Csak velünk lépett közösségre az Isten? Ez a „csak” nem kizár másokat, nem önhitté torzít minket; ugyanakkor üdvbizonyosságunknak következményei vannak.
Istennel megélt üdvözítő, örök közösségünk következményeit Ámósz próféta hét képpel szemlélteti, amelyekkel azt hangsúlyozza, hogy bizonyos események felbonthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. Például, ha az oroszlán morog a barlangjában, akkor biztosan zsákmányt fogott; vagy, ha az oroszlán ordít, akkor rettegnek, akik hallják (3–6). Ezeket az egymáshoz kapcsolódó eseményeket olvashatjuk a mai igeszakaszban. Isten közösséget kötött népével, velünk, kiválasztott minket. Isten a prófétái által – Igéje, szava által – figyelmeztet minket, ha eltévelyedtünk, és jogos ítélete, büntetése készülőben van (7–8). Isten Igéje konkrét; rámutat arra, ami mindig fenyeget minket, mint állandó kísértés: a jólétből fakadó hitetlenség, önzés, mások kihasználása, elnyomása. Itt Isten népéről van szó, rólunk, akik közösségben vagyunk az Úrral, és rosszabbá lehetünk, mint a pogányok. Izráel népe, annak fővárosa, Samária rosszabbá lett, mint a pogány, filiszteus Asdód és Egyiptom. Minden tornyos palota; minden zűrzavart támasztó szabadság; minden pamlagon heverő erkölcstelenség; minden erőszak, elnyomás, zsarolás pogány életre vall; márpedig az erkölcstelenségnek, az erőszaknak, a sokféle engedetlen bűnnek gyakran félelmetesebb a ravaszul, képmutatóan leplezett formája (9–10).
Isten az ítélettel, a büntetéssel is, bűnbánatra hív bennünket! Ámósz joggal hangsúlyozza, hogy megtérés nélkül ne reménykedjünk abban, hogy megmenekülünk (11–15). Az azonban lehetetlen, hogy azok, akiket Isten kiválasztott, akiket üdvözítő, örök közösségébe vont, azokat Isten elengedje és ne tartsa meg őket! Az ítélet megtisztít, bűnbánatra hív, bűnbocsánattal ajándékoz meg minket. Nem hiába ragadjuk meg az „oltár szarvát”, nem hiába ragadjuk meg az Úr kegyelmét; az Úr ugyanis előbb ragadott meg minket (Filippi 3,12). Ez olyan felbonthatatlan, egymáshoz kapcsolódó esemény, mint ahogy az oroszlán morog, amikor zsákmányára, tulajdonára lelt (4). Akik azonban ebben a szent megragadottságban élnek, azok – ha elbuktak is – nem élhetnek vissza pogány módra ezzel a kiválasztó kegyelemmel!
