A hit érzékennyé tesz. Az élő hit látja azt, és érzékenyen rezdül arra, ami nem jó e-világban, és jobbat remél ennél. Hit által átéljük, hogy idegenek és jövevények vagyunk itt. Felgyorsult világunkban különösképpen tapasztaljuk, hogy emberi kapcsolataink is elidegenedtek. A hívő embernek ez fáj. A hívő ember nem érzi jól magát ebben az idegenségben, ahol a szeretet is meghidegül, még a Krisztusban testvérek között is. A hit érzékeny arra, hogy itt jövevények vagyunk, és fáj neki, hogy e-világ a mulandóság rabságában nyög, hiszen itt minden elavul, megfakul, elmúlik, kárrá és szemétté lesz: legyen az hírnév, dicsőség, hatalom, vagyon, emberi kapcsolatok, emlékek… Ez a hívő érzékenység jelzi, hogy jobb után vágyunk, maradandó hazát keresünk. Nem hívő ember az, akinek ez nem fáj, és hitére hivatkozva keménnyé és érzéketlenné lesz (13–14).
A hit azonban bizonyos abban, hogy van jobb annál, mint amiben most élünk, és éppen ez a bizonyossága segíti őt ahhoz, hogy már ezt a világot jobbá tegye. Ez a jobb a mennyei világ gazdagsága, ami a legjobb (Filippi 1,23). Ez a „legjobb” az Isten ajándéka. Ebből következhet minden jó már ebben a világban is. Ez a hit az élő Isten megszólító, régiből kiszólító kegyelméből fakad, ahogy Ábrahám életében is így történt. Ez a hit engedelmessé tesz az Úr felé. Ez a hit kimozdít a holtpontról: felkel és elindul, noha bizonytalan a holnap, de bizonyos abban, hogy az Úr előtte jár és vezeti őt az idegenben, a bizonytalanban. Ez a hit „sátrakban” lakva bizonyossággal várja azt a várost, amelynek szilárd alapja van, és amelynek alkotója és tervezője az Isten (8–12).
Ez a hit hűséges, mert az Isten ígéreteibe vetett bizonyosságában nem inog meg, még akkor sem, ha élete bizonyos pontjain ingadozik. Isten ugyanis nem enged elesni, ha meg is tántorodnánk! Milyen jó tudni, hogy a legjobb bizonyosságával megyünk el innen, noha „itt” maradéktalanul nem teljesednek be rajtunk az ígéretek. Hit által azonban már a mieink azok: távolról már látjuk és örömmel üdvözüljük azt, aminek „itt” még csak a körvonalait látjuk és tapasztaljuk. Ábrahám is hitben halt meg, noha az ígéreteknek csak egy része teljesült be rajta; ő azonban mégis úgy élt, mint aki az ígéretek teljességét birtokolja már (13).
Milyen nagy kegyelem, minden nyomorúságunk ellenére, hitben járhatunk, mert Őt kereshetjük; az Őáltala készített jobbat, a legjobbat. Akik pedig Őt keresik, azokat az Úr már megtalálta, azokat üdvözíti, azok kedvesek Őelőtte (11,6).
Jób 36,26–37,13
