Teljes bizalmunk van a Jézus Krisztusban. Ez a teljes bizalom az Ő Lelkének ajándéka. Ez a teljes bizalom csakis a feltámadott Urat illeti meg.
Teljes bizalommal hisszük, hogy – minden nyomorúságunk ellenére – bemehetünk az örök, mennyei hazába, ahol igazán jó lesz nekünk (Filippi 1,23). Ezt az örömhírt, a bizonyosságot a levél írója az ószövetségi, kultuszi kifejezésekkel adja vissza; de ez a lényege: „Teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez, Jézus Krisztus vére által, a kárpiton túlra, az új és igaz úton, amelyet Ő nyitott meg nekünk; hiszen nagy papunk van, aki az Isten háza felett áll.” (19–21)
Teljes bizalommal hiszünk és meg is maradunk ebben a bizalomban. Ezért naponta odajárulunk az Úr színe elé, hogy megmaradhassunk ebben a bizodalomban, teljes hittel. Járuljunk az Úr színe elé, hiszen Ő teszi igazzá szívünket, életünket; Ő az, aki megtisztít és nem tulajdonít nekünk bűnt. Ezen az adventi napon is, a kegyelem jele, hogy megállhatunk az Úr előtt, Igéjére figyelve, hogy soha el ne felejtsük reménységünk hitvallását és azt, hogy hű az Isten, aki az ígéreteket tette (19–23).
Teljes bizalmunknak konkrét gyümölcsei vannak. Saját gyülekezetünkben egymást kölcsönösen szeretjük, egymást buzdítjuk, a saját gyülekezetünket el nem hagyjuk, hiszen tökéletes gyülekezet nincs, amíg abban én jelen vagyok. Imádságos tudatossággal ügyelünk ezekre (24–25).
Teljes bizalmunk jele az, hogy komolyan vesszük a közelgő ítéletet, de nem félelemmel, hanem bizonyossággal, hiszen az ítéletet mi Jézus Krisztusban éljük meg, ezért számunkra az ítélet a megváltás teljességének megvalósulása. Tudjuk, hogy az Úré a bosszúállás, és Ő megfizet, hiszen Ő tud mindent, és mindent tökéletesen lát, ebben a zűrzavaros világban. Mi csak homályosan és a magunk nézőpontjából látunk és ítélünk. Az Úr ítél, mi pedig megbocsáthatunk. Döbbenetes sorokat olvasunk itt, miközben egy olyan világban élünk, ahol alig ismerik már a szentet, azt meggyalázzák, közönségesnek tartják, és lábbal tapossák az Isten Fiának kegyelmét is. Bizony, érvényes az igevers: „Rettenetes az élő Isten kezébe esni!” Áldott a bizalmunk, amely ráhagyatkozhat az Úr megtartó kegyelmére. Vegyük tehát komolyan, hogy közeledik az ítélet napja. Ha a mózesi törvény megszegése, irgalom nélkül, halálos büntetést vont maga után, mennyivel inkább az, ha nem vesszük komolyan az Isten Fiát, és lábbal tapossuk a szövetség vérét, ha az Isten által megszenteltet közönségesnek tartjuk, és a kegyelmet megcsúfoljuk. Az Úré a bosszúállás és Ő megfizet (25–31).
Teljes bizalmunkban tartsunk ki, mert kitarthatunk, hiszen Ő megtart! Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, még akkor sem, ha adott helyzetben, krisztusian tudunk engedni és alul maradni! Közeledik az Úr napja! Az Úr nem késik. Már kevés időnk van itt! Nehogy meghátráljunk! Emlékezzünk a korábbi napokra, amikor élő hitben, szentlelkesen bíztunk az Úrban, az első szeretet tüzével. Ne veszítsük el bizalmunkat, maradjunk állhatatosak! Vállaljuk az Úr ügyéért a szent és odaadó küzdelmet! Tartsunk ki, ne féltsünk e világon semmit, hiszen maradandó vagyonunk van Őbenne! (32–39)
Jób 35
