Isten szólt hozzánk (1); megszólított bennünket. Isten szava egyben szabadító, megváltó cselekvés is, érettünk. Isten szava, Igéje: Jézus Krisztus (2). 

Sokféleképpen szólt az Isten a prófétáknak, a próféták az előttünk járt atyáknak (1). Most a végső időkben azonban Isten, egyszülött Fia, Jézus Krisztus által szólt hozzánk (2). Isten tökéletes, végső kijelentése: Jézus Krisztus. Őbenne mindent elmondott nekünk az Isten, ami igazán fontos, és Krisztusban megszabadított bennünket. Istenünk, Jézus Krisztusban azt oldotta meg, amit mi emberek, soha nem tudunk megoldani. Olyan ez – egy igen gyarló, gyenge példával élve –, mint amikor egy „szakember” érkezik, majd egy mozdulattal megoldja azt, amihez mi egyáltalán nem értünk, és ami előtt tehetetlenül állunk; azzal a különbséggel, hogy egy „szakember” is csak ember, aki csak a saját területéhez ért, amíg Isten mindenható. Az ember előtt sok lehetetlen van, az Isten előtt nincs lehetetlen (Máté 19,26). A végső időkben vagyunk (2). Jó, ha tudjuk, hogy „itt” végesek vagyunk, de Jézus Krisztusban „örökségünk” van, készen vagyunk.

Mit tett értünk az Isten, Jézus Krisztusban? 

Isten megmutatta magát nekünk a Jézus Krisztusban, hiszen Őrá tekintve mindent tudunk az Istenről, amit mi emberek egyáltalán tudhatunk. Nem ismerjük teljességében az Istent, nem birtokoljuk Őt, hiszen Ő, a kijelentése ellenére is megmarad tökéletes dicsőségében és elrejtettségében (3).

Isten megteremtette és újjáteremtette ezt a világot, a Jézus Krisztusban (3). Micsoda evangélium: Isten hordozza, megtartja ezt a világot, annak minden nyomorúsága ellenére (János 3,16). Isten szava, Igéje: a szabadító Jézus Krisztus. Ezért mondja az Ige, hogy Isten a szavával teremt és újjáteremt. Hatalmas szó ez! Ezért nekünk is, az Úr követségében járva, óvnunk kell ezt a megtartott világot, és szavunkkal nekünk is hordoznunk kell a másikat. Belegondoltál, milyen hatása van a kimondott, leírt szónak? Milyen lélekkel szólunk, ki szól belőlünk? Hordoznak a szavaink? Urunk, Te szólj belőlünk, általunk, és maradhassunk csendben, ha nem Te szólsz…

Isten, bűneinktől megtisztított minket, a Jézus Krisztusban (3). Tiszták azok, akik Jézus Krisztus szavára, Igéjére figyelnek. Te is tiszta vagy, szent vagy, minden méltatlanságod ellenére, aki most az Úr Igéjére figyelve indulsz el a mai nap küzdelmei közé. Ti már tiszták vagytok az Ige által, amelyet szóltam nektek.” (János 15,3).

Szerző: refdunantul  2020.11.26. 04:00 komment

süti beállítások módosítása