Háromszor könyörgött az apostol azért, hogy Isten szabadítsa meg nyomorúságából. Ez a „háromszor” azt jelenti, hogy nagyon sokszor imádkozott ezért az apostol.

Ám az apostol, aki másoknak a gyógyulás és a szabadulás evangéliumát hirdette, és másokat meg is gyógyított az Isten akarata és hatalma által, maga beteg és megalázott maradt.

Mi győzedelmes keresztyénséget akarnánk, látványos diadalt, megtérő tömegeket, ébredéseket, szabadulásokat, gyógyulásokat.

Isten gondolata azonban egészen más erről: e-világban maradunk a megtépázott, ellentmondásos emberlétünkben, gyarló és törékeny testünkben, érzékeny lelkünkben, zilált idegrendszerünkben; és az Úr mégis tud használni bennünket. Ez egy nagy evangélium.

Az Ő kegyelme elég nekünk, minden nyomorúságunkban; üdvösségesen elég! Mire elég ez a kegyelem? Három dolgot említek most erre nézve.

Elég az Úr kegyelme arra, hogy megbéküljünk Ővele. Elég az Úr kegyelme arra, hogy megbéküljünk az Ő döntéseivel, amellyel gyakran úgy intézi sorsunkat, hogy emberi ésszel azt nem vagyunk képesek felfogni. Elég az Úr kegyelme arra, hogy megbéküljünk másokra is kiterjedő szeretetével.

Elég az Úr kegyelme arra, hogy megbéküljünk önmagunkkal, azokkal a keretekkel, amelyeket az Úrtól kaptunk, és abban hálatelt örömmel, boldogan, elégedetten mozogva sáfárkodjunk az Őtőle kapott javainkkal.

Elég az Úr kegyelme arra, hogy a munkánkat el tudjuk végezni. Elképzelhető, hogy szerényebb ez a szolgálati terület, mint amit magunknak megálmodtunk. Isten előtt azonban nincs különbség feladat és feladat között, mert amit Őtőle kaptunk, amit az Ő dicsőségére végzünk, az fontos, értékes, áldott, akármilyen apró és mások által felejthető legyen is az a „dolog”. A lényeg az, hogy amit Isten kiszabott ránk, annak elvégzéséhez Ő elég erőt és időt ad. Ő tudja, mi az elég! Áldott legyen ezért az Úr!

2Sámuel 23,8–39