Isten kijelentésének, az Igének ünnepén sokkal többről szól számunkra a mai igeszakasz, mint az egyébként nagyon fontos adakozásról, annak rendjéről, az arra való készség áldásairól.
Elsőrenden persze erről van itt szó: készen lenni a szentek iránti szolgálatra (1), amely olyan magától értetődő, hogy erről felesleges is írnia az apostolnak. Tényleg magától értetődő ez, miszerint először a ránk bízott testvéreinkért tartozunk felelősséggel az Úrnak? Tényleg magától értetődő számunkra az, hogy akik Jézus Krisztust Isten Fiának, Megváltónak tartják, azok nekünk testvéreink? Tényleg magától értetődő a Jézus Krisztusban testvéreink iránti szeretet és irgalom? Olyan kegyetlenek tudunk lenni egymáshoz is… Készségesek vagyunk, legalább egymás iránt? Készen állunk arra, hogy egymás iránti buzgóságunk, másokat is buzgóságra hangolva áldássá lesz és nem rombol? Tudunk-e dicsekedni egymással, a Krisztusban és nem hiábavalóságokban? Dicsekedhetünk-e egymással úgy, hogy közben dicsekvésünk nem vall kudarcot; mégpedig azért nem vall kudarcot az egymással való dicsekvésünk, mert számolunk a csalódásokkal, a gonosz munkájával, de mint a győztes Jézus Krisztusra tekintő, hívő emberek, akik Isten erejét kérve szeretettel teljes, egyértelmű szabályokkal is kordában tartják a gonoszt? Pál az adakozás kapcsán is ezt tette, amikor felügyelőket küldött az adakozás ékes és tiszta pénzügyi lebonyolítása érdekében (3–4).
A mai napon azonban sokkal mélyebben érint bennünket ez a felszólítás: Legyetek készen! (3) A mi Urunk felszólítása szólít meg itt minket: Legyünk készen az Ő fogadására mindenkor, mert nem tudjuk az időt! (Máté 24,44) Legyünk készen az Úr fogadására, hogy hálaadó hittel és bizonyossággal állhassunk meg a hétköznapi harcokban és piti provokációkban ugyanúgy, mint a próbatételek idején és halálunk óráján. A felszólítás kérdéssé lesz: Készen vagyunk-e? Könyörülj Urunk, óvj meg minket a felkészületlenségtől! (4)
John Rutter „Requiem” című művét hallgathattam a napokban, amelynek szépsége megrendített és felkészített... A zenemű mennyei ihletettséggel szólaltatta meg a halandó ember mélységből felkiáltó könyörgését megváltó Urához, aki egyedül adhat örök nyugodalmat neki, a feltámadás életes elevenségével. Igei bizonyossággal zengett a bibliai és liturgikus énekek feldolgozásában hitvallásunk: Jézus Krisztus a feltámadás és az élet (János 11,25).
Micsoda kegyelem: annyi minden nem kész bennünk és körülöttünk, de a mi Urunk készen áll elfogadni minket, és éppen ez az irgalom formál bennünket is késszé! Isten kinyilvánította felénk irgalmas készségét. Ő mindent elkészített nekünk! Jézus Krisztus feltámadott! (Lukács 24,34) Íme, minden kész! (Lukács 14,17) Nincs mitől félnünk, akkor sem, ha „itt” félbemaradtak a dolgaink; csak hűséggel fáradozzunk abban a munkában, amibe az Úr állított minket.
2Sámuel 20
