Nem tudok betelni ennek a bibliai fejezetnek a gazdagságával! Jézus Krisztus a menny gazdagságát ajándékozta nekünk megváltó szeretete által (9), ezért Isten népe és benne az egyes hívő ember is bővelkedő nép.

Bővelkedünk hitben, Igében, ismeretben, igyekezetben, szeretetben, adni tudásban (7).

Mindent megkaptunk az Úrtól, örök életünk van, ezért nem lehetünk olyan szegények, hogy abból ne tudnánk adni valamit másoknak is. Amikor adunk, Isten iránti hálával adunk, örömmel és önként; valamikor erő szerint; rendkívüli helyzetekben pedig erő felett. Ez a bővelkedő élet szeretetszolgálata (2). A hitben bővelkedő ember ad a látható egyház számára is, adakozik, fenntartja a gyülekezetét, mert neki szívügye a Krisztus ügye, annak látható egyháza. Ez a bővelkedő élet egyházfenntartása (3).

Folytathatnám, hogy ennek a mennyei gazdagságú Igének kincseit előhozzam. De tíz sorban nem írhatom le azt, amiről eddig, egymás utáni vasárnapokon, hét igehirdetést mondtam. Viszont egy kérdést nem feszegettem ezekben az igehirdetésekben: Meddig adhat az ember?

Először is akkor teljes az életünk, ha adhatunk, mégpedig nem várva érte semmit. Ez a krisztusi szeretet. Aki ad, az felüdül (Példabeszédek 11,25).

De egy ponton túl, ha én magam nem kapok, akkor nem lesz mit adnom sem. Az adásban mindig van egy szent kölcsönösség, ami nem üzleti viszony, hanem egymásra szoruló szeretet, Krisztus rendelése szerint.

Van-e olyan pont, amikortól kezdve már nem tudok adni, csak arra szorulok, hogy kapjak? Igen, lehetek beteg, tehetetlen, amikor látszólag már én szorulok másokra. Itt el kell mondanom, hogy súlyos betegek, haldoklók adtak nekem a legtöbbet, pedig ők erről nem is tudtak.

Ne kérdezd, mit adhatsz másoknak, csak imádkozz, hogy megmaradhass a hitben; és hited krisztusi gazdagsága, minden élethelyzetben túlcsordul majd mások felé.

2Sámuel 19,32–40