A világ szerinti szomorúság halálos. Isten őrizzen bennünket minden közömbösségtől, megkeseredéstől, megfáradással teli csalódástól, amely valóban megölhet (10). Ezért könyörögni kell, mert a világ szerinti szomorúság folyamatosan kísért bennünket. A világ szerinti szomorúság az is, amikor valaki emberi módon menekül ez elől, például úgy, hogy nem tud leállni akkor sem, amikor annak már régen eljött az ideje, és nem tudja másban megtalálni az örömöt, élete értelmét, mint amit korábban tehetett. Azzal is sok kárt tehetünk, ha nem hitben járva, hanem csak pótcselekvésként menekülünk az egyházban, hogy ott még tevékenykedhessünk, a magunk önző, zavart keltő aktivitásával.

Isten szerint megszomorodni azt jelenti, hogy mindenekelőtt a magam nyomorúságát látom meg, és az Úrhoz menekülök, kegyelemért. Ez a megtérés: az Úrhoz fordulás, elfordulva a bűntől. Ettől kezdve mindig az Urat látom, az Ő kegyelmes hatalmát, üdvösségre kiválasztó szeretetét, amelytől senki és semmi nem választhat el. Isten felől garantált, hogy megbánhatatlan a megtérésem; noha ebben a világban hátulról még mardos a bűn, a gonosz; de már nincs hatalmuk felettem (9–12).

Isten szerint megszomorodni azt jelenti, hogy az Úrhoz fordulva, rendezem az ügyemet a mellettem élő embertársammal – nemcsak a Krisztusban testvéremmel –, amíg egy úton vagyunk, amíg tehetem. Aki az Úrhoz fordul, az mindig a másik emberhez fordul; mégpedig úgy, hogy nem a másikra vár, hanem ő teszi meg, bűnbánattal, az első lépést a másik felé. A korinthusiak így látták be a saját hibájukat, tévesztéseiket abban, amit az apostollal szemben elkövettek, és igyekeztek azt rendezni. Miért nem tudja sok-sok megtért ember rendezni a dolgait, még a testvéreivel sem? (11)

Isten szerint megszomorodni azt jelenti, hogy megvigasztalódva örülünk, jó híreket hozunk egymásnak; jó híreket mondunk, híresztelünk egymásról; bízunk egymásban; hiszen eleve a jó hír, az evangélium követei vagyunk, így a mindennapokban sem bánthatunk, szapulhatunk senkit. A szeretettel teli intés és az építő kritika egészen más; mert bizony kiérzik, hogy milyen lélek van bennünk, amikor szólunk (Lukács 9,55–56). Titusz jó híreket hozott (13–16).

2Sámuel 19,16–31

Szerző: refdunantul  2020.10.28. 04:00

süti beállítások módosítása