Isten, Jézus Krisztusban megnyílt felénk: kitárta a szívét, életét felénk, odaadta önmagát értünk. Ez a kiindulási pont, még akkor is, ha Jézus Krisztus isteni hatalmával tette ezt, mi pedig csak emberek vagyunk, akik újjászületetten is, e testben, távol vagyunk az Úrtól (5,6).

A szív az egész embert jelenti, az egész valónkat, az egész életünket (11). Mennyi hely van az életünkben a másik ember számára? (12) Nyilván egy emberként mindenkit nem tudunk befogadni. Ennek óhaja szép, de ebben a világban, minden tekintetben csak elméleti feltételezés lehet.

A kérdés az, hogy észrevesszük-e azokat az embereket, akiket az Isten ránk bízott, akiknek az életében mi vagyunk az Isten gondviselésének eszközei? Egyesek életében csak egy életszakaszt illetően, egy szűk kör életében pedig egy egész földi léten át. Ki a te embered? Te kinek vagy az embere? A bajban még egyetlen emberünk sincs, mint a harmincnyolc éve beteg embernek? (János 5,7) Döbbenetes, hogy milyen kevés a hely a szívünkben, az életünkben, a másik ember számára!

Az is kérdés, hogy merészelhetjük-e felvállalni a másik felé való nyitás kockázatát? (13) A mai Ige, és a teljes Biblia üzenete szerint, csakis ez az egyetlen járható út. Az apostol sem vár a még bezárkózott korinthusiakra, hanem ő lép, ő nyit, ő vállalja a krisztusi szeretet minden szent „rizikóját” (12). Ha ennek a vége „kereszt”, kudarc, önfeláldozás, akkor ezt is merjük vállalni? Persze nem az isteni megváltás teológiai értelmében említjük itt a keresztet. Súlyos kérdések ezek, amelyekben mi is mindig elbukunk, és kegyelemből még újra kezdhetjük.

Nincs más megoldás, csak a krisztusi szeretet. Nem elég érezni ennek szükségességét, hanem ezt ki is kell tudni mutatni, mondani és tenni: nemcsak a szívünkkel, hanem a szánkkal, a kezünkkel, a lábunkkal, egész életünkkel (11). Kezd el a tieiddel, akiknek te vagy az embere. Ott vállald fel a krisztusi szeretet kockázatát. Ez elég lesz ahhoz, hogy változzon a világ. A többi megy „magától”, azaz az Úr kegyelme által!

Egészen gyakorlati példa erre nézve. Soha ne cselekedjünk egy nehéz ügyben azonnal, imádkozzunk, gondolkozzunk, készüljünk, egy picit várjunk, higgadjunk. Az Úr közben pontosan jelez, mit kell tenni: nyitni, a másikért lépni, a másik érdekében visszalépni. Nincs ennél nehezebb, mert ez előmenetelben, pénzben, egzisztenciában fájhat. Úgy tűnhet, hogy ráment a krisztusi nagyvonalúságra az életünk! Figyeld meg, az Úr többszörösen kárpótol.

2Sámuel 19,1–9a