A zenekar sokféle hangszerből áll. A mester által megalkotott zenemű csak akkor szólalhat meg, ha mindegyik hangszer tisztán és biztosan, a maga felismerhető hangján szólal meg, figyelve a másikra, együtt pedig a karmesterre. Így lesz egy zenemű építő, bátorító és vigasztaló alkotássá, a zeneszerző szándéka szerint, nem pedig valami követhetetlen, zavaró, bántó és idegen diszharmóniává.

Az apostol világossá teszi a sorrendet. A gyülekezetben igyekezzünk a krisztusi szeretetre, ebben a szeretetben éljük meg az Istentől kapott lelki ajándékainkat, ezek közül pedig leginkább a prófétálást (1). A prófétálás itt a mások számára is érthető, tehát embereket megszólító (2), világosan érthető (9), józan (12), építő, bátorító, vigasztaló (3), tanító (6) bizonyságtételt jelenti. Az Úrtól elkért igehirdetés ez az Isten megváltó szeretetéről, Isten szeretetével (1), miközben a Lélek által maga az Úr szólal meg szavainkban.

A korinthusiak rajongtak örömükben (12), a megtérés első szeretetének tüzével, de teljesen idegenek maradtak azok számára, akik ezt a gyülekezetben másként élték meg, és még inkább idegenek maradtak a gyülekezeten kívüliek számára. Ha az apostol ezzel a rajongással, és nem az értelem beszédével ment volna közéjük, nem juthattak volna hitre. Ha pedig most egy kívülálló érkezik hozzájuk, teljesen idegen marad számára mindaz, ami a korinthusiak között történik; sőt, megijed, megrémül (23–25).

Megdöbbentett ez a kép! Gondolkozzunk el rajta: miközben el vagyunk telve magunkkal, a magunk hitével, ismeretével, örömével, bizonyosságával, embertelenül idegenek és érthetetlenek maradunk sokak számára (11). Ami számunkra egy gyönyörűen csengő zenemű, az mások számára egy érthetetlen és zavaró diszharmónia, amely nem épít, hanem összedönt; nem vigasztal, hanem elriaszt; nem bátorít, hanem szeretetlen. Fontos és áldott a mi nagy bizonyosságunk, de keveset ér az, ha a másik nem részesül, nem épül abból. Könnyebb rajongani, könnyebb az értelemet kikapcsolni, de ebben a világban az értelem és ismeret megragadása által működik leginkább a Lélek. Inkább öt szót értelemmel, mint sokat rajongva; még akkor is, ha rajongásom a Szentlélektől való (12–19). A saját lelkem által hergelt rajongástól pedig engem és mindenkit óvjon meg az Isten, mert akkor az énemet és az én hatalmas élményemet akarom a másikra erőltetni, akinek egyébként az én élményem semmit sem jelent.

Az Úr szóljon és építsen általunk!

2Sámuel 11,14–27