Sokféle „elragadtatás” létezik. Nem baj, ha gyanakvással fogadjuk a „lelkesedést”, ezek ugyanis igen gyakran a saját önző lelkünk tobzódásai, gyarló célok szolgálatában, így nem isteni, hanem emberi és akár gonosz indításból is fakadhatnak (1–2).
Ott munkál Isten Lelke az emberben, ahol Jézus Krisztust Úrnak vallják, ahol erre a felismerésre elsegítenek, és ennek nyomán életem megnyugszik az Úrban, az Ő üdvösséges örömében, erejében és békességében (3).
Egy nyüzsgő világban ez bizony azt is jelentheti, hogy az Isten Lelkének munkája az is lehet bennem, hogy végre elnyugszom és másokat is békén hagyok. Sok „lelkes” embert ismerek, akik egyfolytában és látványosan véleményeznek, ötletelnek, szerveznek, piszkálnak és dolgoztatnak másokat. „Szünetet tartson, hölgyem, ne fórumot!” – mondták egyszer valakinek, aki képtelen volt leállni… A „felpörgés” pedig egészen démoni, amely ciklikusan halálra fáraszt másokat és maga is hol a csúcson tajtékzik, hol pedig kimerülten rogy össze, amikor már sokakat kikészített. Lám, a gyógyítás kegyelmi ajándékára máris szükség van egy ilyen helyzetben. Olyan súlyos betegségről van szó, hogy csak az Úr adhat gyógyulást, erre felhatalmazott küldöttein keresztül (9).
Isten Lelke ott munkál, ahol hasznossá lesz a szolgálatom a másik ember és az egész közösség számára, a sokféleségben is az egységre igyekezve, Isten dicsőségére és a másik javára (4–7; 11). Gúnyolódva beszélnek ma keresztyén körökben is az egységről, mert valóban sok torzulása lehet ennek, ha emberi törekvésből fakad. Ugyanakkor erre hivatkozva hasogatni a Krisztus testét, nem lehet az Isten Lelkétől való. Aki Jézus Krisztust Úrnak vallja, az nekem testvérem! (3)
A kegyelmi ajándékokat tehát Isten adja, és minden hívőnek azt ad, amit Ő akar. A kegyelmi ajándékok egész rendszerét tárja itt elénk az apostol (4–6). Most csak annyit mondjunk ezekről, hogy igen gazdag a Szentháromság Isten, és mindenkinek ad valami sajátos ajándékot, amivel különösképpen ő szolgálhat. Ez a gazdagság azt is jelenti, hogy elismerem a másik ajándékát, miközben hűséges szolgálattal megbecsülöm a saját, Úrtól kapott ajándékomat, amivel én tudok szolgálni. Minden hívő ember kapott ilyen ajándékot. Ugyanakkor ez a gazdagság azt is jelenti, hogy a sokból kiemelten egyet-egyet kaptam én, és még a magam környezetében sem kell feltétlenül mindenkinek szolgálnom az Úrtól kapott javaimmal. Akkor lehetek hasznos, áldott, ha a kellő időben, a kellő helyen szolgálok az ajándékaimmal (7). Nem erőltethetem magam senkire sem, hanem Isten adjon általam a másiknak. Nem a leglátványosabb ajándék a leghasznosabb.
2Sámuel 9
