Az apostol egy másik levelében azt hangsúlyozta, hogy mindent elszenvedett a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget (2Timóteus 2,10). A mai igeszakaszban a cél ugyanaz, de mindez missziói aktivitással párosul. A cél a választottak üdvössége. A mi aktivitásunk fontos, mert a legnagyobb ajándék, hogy Isten eszközei lehetünk az evangélium ügyében. Ugyanakkor az eredmény csakis Isten cselekvése.

Hangsúlyozni kell, hogy az apostol nem azért lesz mindenkinek mindenné, hogy kerülje a konfliktusokat és békessége legyen; nem is azért teszi ezt, hogy sikerélménye lehessen és szektásan számolgathassa, hogy összesen hány lelket halászott eddig magának; hanem csakis azért, hogy a választottakat az üdvösségnek megnyerje, hogy embereket mentsen. Ez a cselekvő rugalmasság nem egyenlő az olcsó kompromisszumok sorozatával. Másokat megnyerni missziói cél (Máté 18,15; 1Péter 3,1). Az apostol missziói alkalmazkodásról szól itt, ami kivet önmagából mindent, ami az igehirdetést nehezítené, és hangsúlyoz mindent, ami közte és a hallgatói közt közösséget teremthet. Amikor azonban hitvalló helyzetbe került az apostol, akkor félretette a missziói alkalmazkodást, és kiállt az evangélium igazsága mellett (Galata 2,3). Az alkalmak helyes megkülönböztetése is kegyelmi állapot (Kolossé 4,5).

Ez a missziói aktivitás mindig krisztusi szeretetből fakad, soha nem térítői agresszivitásból, vagy emberi technikákból következik, valamilyen evangéliumi üggyel elfedett emberi érdekből. Pál itt úgy tesz, mint az irgalmas samaritánus tette, hogy odament a földön fekvő, megvert és haldokló emberhez, lehajolt hozzá, azonosult a nyomorulttal, majd bekötözte a sebeit, és elvitte a legközelebbi kórházba (Lukács 10,33–34). Mindnyájan megverten fekszünk a földön, haldoklunk, és csak a megváltás szeretettel átadott örömhíre segíthet rajtunk. Erről a misszióról van itt szó: embermentésről.

2Sámuel 5,17–25