Egy velem egyidős, negyven éve jó barátom urnája mellett hirdettem a feltámadás és az örök élet Igéit, a hét elején. Egy sereg emlék ért el a temetésekor, és be kell vallanom, szabályosan sajgott a szívem. Egészen fiatalon, együtt kezdtünk el dolgozni vele Veszprémben. Előttünk volt az élet… Aztán egy „csettintés”, és az urnáját látom magam előtt. Ő ebben az esztendőben, amikor ezeket a sorokat írom, közel a tizedik testvér, aki „itt” fontos volt nekünk, és az idén hazatért.

Ez most nem valami érzelgős nosztalgia, hanem nagyon is a mai Ige üzenetét erősíti meg. Az apostol egyszerre csak tágabban kezdi szemlélni a házasságra vonatkozó, azon belül a speciális esetekre vonatkozó, gyakorlati tanácsait, amelyekre ugyan külön rendelkezést nem kapott az Úrtól – micsoda alázat, hogy ezt beismeri –, de amely tanácsok az Úr irgalma folytán hitelt érdemlők. Ez azt is jelenti, hogy nem kell minden részletkérdéshez az Úrra hivatkozó tekintéllyel hozzászólni (25–28).

Ennek a résznek a lényege ugyanis az, hogy földi időnk rövid. Az emberélet útjának felén ezt egyre inkább látjuk. Jézus Krisztus visszajövetelének idejét nem tudjuk, de a mi időnk „itt”, attól függetlenül is rövidre van szabva. Az apostol hangsúlyozza, hogy lazítani kell a szálakat, amelyek ehhez a világhoz, ehhez a testhez fűznek, egy idő után nem szabad újabbakat fonni, és nem szabad újabb „projekteket” elkezdeni. Minden földit úgy kell venni, mintha nem volna: házasság, vagyon, öröm és bánat, minden ideig való. Ravasz László ihletetten írja, hogy Pál nem egy kényelmes, állandó, polgári világban élt. Ő látta a világ nagy repedéseit és a közeli összeomlást (29–35).

Az apostol nem az összeomlást látja, nem félelem tölti el őt, hanem reménység, miközben az Úrral való találkozásra készül. Az Isten embere mindig készen van, dolgai rendben vannak, és teljes szívvel az Úrhoz ragaszkodik. Isteni jelzéssel készületre hív az is, ahogy telik felettünk az idő! Áldott e földi lét! Áldott „itt” minden, amit az Úrban éltünk meg, és azok mind „odaát” is maradéktalanul a mieink lesznek (35).

2Sámuel 3,22–39