SZEMÉLYES VALLOMÁS A SZOLGÁLATRÓL, AZ APOSTOL NYOMÁN.

– 1. Amikor megérkeztünk a szolgálati helyünkre… (1) Itt számos emlék „száll meg” minket. Ezek az emlékek szépek, fontosak; de nem szabad engedni, hogy egy határon túl úrrá legyenek rajtunk. Mert nem ez a lényeg. Ha az emlékek között valami lényeges lehet, az a gyülekezeteinkért való nagy hálaadás, akkor is ma is…

– 2. Amikor megérkeztünk szolgálati helyünkre, tele voltunk elhívásunkból fakadó lelkesedéssel; bízva abban, hogy ez a lelkesedés a Szentlélek által vezérelt.

– 3. Amikor megérkeztünk, tudtuk azt, hogy ezen a szolgálaton csak akkor lehet áldás, ha az Isten bizonyságtételét, Jézus Krisztus evangéliumát hirdetjük, akit megfeszítettek és aki feltámadott (2). A megfeszített Jézus Krisztusra tekintve látjuk azt, amit Isten az Ő feltámadásával mindenkorra megpecsételt, hogy ott valójában a bűn, a betegség, a halál, a gonosz feszíttetett meg, győzetett le. A kereszt hirdeti a legnagyobb örömhírt: Isten megváltó szeretetét az embervilágnak.

– 4. Tudtuk, hogy szolgálatunkon csak akkor lehet áldás, ha minden gyülekezeti tevékenység ezt az örömhírt adja tovább, hirdeti, éli, hitelesíti, erősíti (2).

– 5. Tudtuk, hogy ezt az örömhírt nem megnyerő ékesszólással, nem bölcsesség fölényével lehet meghirdetni, hanem csakis a Szentlélek bizonyító erejével (4).

– 6. Mindezeket tudtuk? Ez így nem pontos kifejezés. Igyekeztünk folyamatosan könyörögni azért, hogy mindezeket mindenkor tudjuk, hogy soha el ne felejthessük, és meg ne fáradjunk a szolgálatban. A magunk alkalmatlanságát átélve tele voltunk félelemmel, rettegéssel, erőtlenséggel (3). Ez harmincegy év után még inkább így van. A félelmen és a rettegésen naponta csak az Úr elé, Igéje elé való könyörgő odajárulás segíthet. De segít, hogy a feltámadott Jézus Krisztus keresztjét szem elől ne tévesszük és egy teljesen megváltozott közegben is miénk maradjon a szolgálat kezdeti öröme, gyülekezeteink szeretete és a maiakhoz való „kulcs” megtalálása. Még akkor is, amikor az idő előrehaladtával a testi és lelki lehetőségek kopnak, az elvárások nőnek (amelyek nem mindig a megfeszített Krisztust szolgáló elvárások), és a „piszkálódás” is fokozódik, miként a világban mindenütt.

– 7. Áldott legyen az Isten a bizonyosságért: minden változhat, de az Úr ugyanaz! (Zsidókhoz írt levél 13,8)

1Sám 26,13–25