– A levél olyan személyes üdvözlésekkel zárul, amelyeket nem lehet meghatottság nélkül olvasni.

– Micsoda áldott pásztoráció! Hány embert ismert Pál, mindenkire odafigyelt, ápolta és erősítette a személyes kapcsolatokat. Valahányukhoz volt egy kedves szava. Elszégyelltem magam, én hányszor belefáradok. Az apostol nem fárad. A személyes hang, a személyes odafigyelés minden gyülekezetépítés alapja.

– Bocsánat a túlzottan személyes hangért! De az Ige felhatalmaz most engem is hasonló hangvételre. Három évtizedet túlléptem a gyülekezeteimben, elsők és egyetlenek az életemben ezek a közösségek. Itt próbálunk, Feleségemmel együtt, az Úr kegyelméből, hűséggel szolgálni. A harminc év alatt szinte kicserélődött a gyülekezet. Áldottak a mostaniak, és áldottak az egykor volt testvérek. Lapozva a gyülekezeti életről készült számos iratot, feljegyzést, egy sereg név szólít meg, és azonnal elevenné lesznek az emlékek. Akárcsak az apostol, tudnám sorolni a neveket, azok mögött nemcsak életek, „regényes sorsok” tárulnak fel, hanem még inkább az Úr kiválasztó, megtartó, üdvözítő kegyelme.

– Milyen érdekes: a nevek felsorolásban tíz nőt említ meg név szerint az apostol, akikről tömören azt írja, hogy sokat fáradoznak az Úrért (6), mégpedig úgy, hogy sokat fáradoznak az apostolért, a gyülekezetért, a rájuk bízottakért, akár az életüket is kockáztatva… A nők tehát a keresztyénség ügyének kezdetétől fogva ott szolgáltak legelöl. Ők voltak azok, akik a végsőkig kitartottak az Úr keresztje alatt is, odasiettek az Úr sírjához, amikor a férfiak már régen fejvesztve elfutottak. Ezek bibliai tények, amelyek nem a férfira és nőre vonatkozó teremtési rendet írják felül, nem is valami nőkre vonatkozó teológiai mozgalmat akarnak aláhúzni, hanem azt akarják kiemelni, hogy a nő áldott ajándéka a férfinak. A nő hite, lelkisége, stabilitása, ereje, fáradhatatlan fáradozása csak hálára indíthat minden férfit. Áldom az Urat a Feleségemért!

1Sám 23