– Elvetette Isten az Ő népét, Izráelt? Pál azonnal egyértelműen felelt erre a kérdésre: „Szó sincs róla!” (1) Az apostol a választ több tételben igazolta.
– Az első bizonyság erre Pál maga, aki Ábrahám magvából, Benjámin törzséből, a Krisztus ellenségéből apostol lett (1).
– A második bizonyság erre Illés példája (2–5), aki panaszában rámutat Isten népének bűneire: bálványimádásukra, a próféták elhallgattatására. Illés, csüggedésében úgy érzékeli, hogy egyedül ő maradt meg az Úr követésében. Isten azt felelte neki, hogy hétezer ember megmaradt a hitben. Ez a maradék is bizonyság arra, hogy Isten nem vetette el népét, mert Isten népének kiválasztása kegyelmi kiválasztás és nem érdemek alapján történik. Soha nem járunk egyedül a hitben, mindig vannak testvéreink! Vegyük észre egymást és épüljünk egymás hite által! Isten kegyelme minden időben megtartja az Ő népét.
– A harmadik bizonyság erre az egyház maga, mint „lelki Izráel”. Izráel egy részének megkeményedését, vakságát (6–10) más népek hitre jutásának, azaz a pogányok üdvösségének megvalósulásáért rendelte el az Isten, az egyházért (11–16). Pál úgy fogalmaz, hogy a pogányoknak kellett hirdetnie az evangéliumot, miután a zsinagógákból kiűzték őt (Cselekedetek 18,6), hogy Isten ezáltal féltékennyé tegye saját népét (14). Izráel népének megtért maradéka, első zsenge (16), hogy szerte a világon hirdessék az evangéliumot. Az első termést, a zsengét azonban követi a többi, az összes: amíg Izráel népe teljes számban meg nem tér (12).
– Pál kimondhatta bizonyosságát: saját népe, Izráel, teljes számban megtér majd (12). Isten nem vetette el az Ő népét. Ezt az egyházra nézve, a lelki Izráelre nézve is kimondhatjuk: mindenki megtér, akit csak Isten, kegyelméből magának választott. Ezt nem a mi missziónk fogja elérni, noha végezni kell a ránk bízott szolgálatot, de nem kell aggódni az eredmény miatt. Azon sem nekünk kell teológiai vitákat folytatni, hogy: kevesen, sokan, netán mindenki... A feltámadás első zsengéje Jézus Krisztus (1Korinthus 15,20). Mindazok követik Őt a feltámadás csodájában, akiket az Isten magának választott az üdvösségre.
1Sám 14,1–35
