– Az Istentől elszakadt világ, és benne mindannyiunknak sorsa ez: sóhaj és vajúdás (22). Ez a sóhaj: a jelen szenvedéseinek sóhaja (18), a hiábavalóság sóhaja (20), a romlandóság szolgaságából fakadó sóhaj (21), a bűn miatt kiszipolyozott, teremtett világ sóhaja (22), a „nincs tovább” sóhaja. Együtt sóhajtozunk (22). Az is sóhajtozik, aki mulat, „bulizik”, „élvezi” az időt; hiszen ez csak időleges menekülés a sóhajtozás valósága elől. Még mi is, akiknek Isten Lelke által reménységünk van, mi is sóhajtozunk, hogy megváltásunk mielőbb teljessé legyen rajtunk (23). Sőt, még Isten Lelke is sóhajtozva esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal (26–27).
– A feltámadott, megváltó Jézus Krisztusban bízva, ez a sóhaj nem reménytelen hang, hanem reménnyel teli vajúdás, az új és örök élet bizonyosságával (22). Ez a reménység nem a jelen szenvedéseire néz, hanem az eljövendő dicsőségre (18), aminek kiteljesedésére állhatatossággal vár (27), amiben hit által már most részesül, és amit a sóhajtozó világ fiainak megjelenít (19). Ez a reménység mindenkire reménységgel tekint, az egész teremtett világot ezzel a reménységgel szemléli (21), mert új eget és új földet várunk (2Péter 3,13).
– Isten népének sóhaja, a hívő reménység sóhaja. Ennek a reménységnek a kősziklánál is biztosabb fundamentuma van: Isten kiválasztó, elhívó, megigazító, megszentelő és megdicsőítő akarata, amelyet Ő a világ teremtése előtt határozott el, és amit senki meg nem változtathat (25–30). Üdvösségünk van! Ez biztos! Ez a bizonyosság tehát mindenkor reménységgel tölt el bennünket, mert nem a körülményekre tekintünk, hanem üdvözítő Urunkra. Ezért üdvösségünk reménységre szól (24). Isten üdvözítő szeretetében élve, minden a javunkat szolgálja (28). Ennek az üdvbizonyosságnak támasza az a gyönyörű kijelentés is, hogy maga a Szentlélek fohászkodik érettünk, akkor is, amikor mi nem tudunk imádkozni; azt is kimondva, amit mi nem tudunk kimondani és nem merünk kérni. Erőtlen imádságunkat a Szentlélek erősíti meg. Emberi, gyarló imádságunkat Istennek kedves imádsággá formálja a Lélek (26–27).
1Sám 9
