– Megrendülök minden pusztulás láttán. Említhetnék katasztrófákat, tragédiákat, baleseteket, elemi károkat: emberek halála, szeretteik gyásza, kárba veszett életek, küzdelmek… Egy ház avulása: a személyes életek visszamaradt kincsei már lomok, konténerbe kerülnek… És mi van a halálon túl? Kimondom: Semmi köze az Úrhoz annak, aki nem tud megrendülni ezen. De mit mond erről Isten Igéje?

– A bűn uralma alatt élve, a gonosz szolgái vagyunk, halálra (16). A bűn uralma alatt élve szégyenletes dolgokat teszünk (21). Persze, szégyenkezni, ennek nyomán bűnbánatot tartani, Isten kegyelméhez menekülni csak a megtért ember képes. A bűn zsoldja a halál, az örök halál, a kárba veszett élet (23). A bűn uralmának összefüggésében, a halál soha nem a meghalást jelenti csupán, hanem az örök halált, a kárhozatot. Erről nem szeretünk beszélni. Isten szeretetére még vevők vagyunk, de ezt nem kérjük a csomagból. „Megtartja az Úr mindazokat, akik Őt szeretik, de a bűnösöket mind elpusztítja.” (Zsoltárok 145,20) Mi kimazsolázzuk az Igéből azt, ami nekünk tetszik. Így leszünk hamis prófétákká.

– A kegyelem uralma alatt élve, a feltámadott Jézus Krisztus szolgái vagyunk (12–18). Hála az Istennek, hogy csak voltunk a bűn szolgái (17). Ő megszabadított bennünket attól, hogy lelkünkben, azaz életünkben kárt valljunk (Máté 16,26). Noha életünk „itt” kárba vész, de Jézus Krisztus kegyelme által nem vallunk kárt az örök életre nézve (22). A kegyelem uralma alatt élve, Isten újjászülő ereje igénybe veszi a tagjainkat is, hogy többé ne a bűn uralkodjon a mi halandó testünkben, hanem szentek legyünk (19). A megigazulást követi a megszentelődés. A szent élet legláthatóbb gyümölcse az (22), hogy végre letettük a gonoszság fegyvereit (13). Olyan kis kárörvendők tudunk lenni a látható egyházban is, olyan kis furkálódók, vagy éppen nyíltan durvák és gonoszok….

– Kinek szolgálunk? Ki uralkodik felettünk? Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból az életre keltetek! (13)

1Sám 5