– Egyik ismerősöm említette, hogy nagy figyelmeztetést kapott a közelmúltban. Fél évbe került, míg meggyógyult egy betegségéből. Közben nagy mélységeken ment keresztül. Azóta nem panaszkodik semmiért. Ha ilyenbe kezdene, azonnal megáll, hálát ad, mert tudja, milyen testi és ebből következő lelki nyomorúságból szabadult meg.

– Megfordítva az iménti gondolatot: már-már lelkiismeretileg, erkölcsileg elhordozhatatlanként kellene megélnünk azt a jólétet, amiben lubickolhatunk a világ eme szegleteiben… Mert, micsoda jólétben élünk; és természetesnek vesszük, hogy ez nekünk jár, minden hálaadás nélkül! Puhányok, hitetlenek, próbatételre készületlenek vagyunk; még inkább a gyerekeink.

– Isten jóságát tapasztaljuk minden nap! Az Úr jóságát tapasztaljuk örömben és nyomorúságban is; még akkor is, ha adott helyzetben nem értjük, hogy mit miért kell elhordoznunk.

– Isten jósága azonban sokkal több valami időleges, e-világi, szívet elhájasító jólétnél. Isten jósága az a kegyelem, amit Ő Jézus Krisztusban közölt. Ez a jóság megment minket az örök haláltól, mert minden cselekedetünkkel Isten törvénye, tökéletes rendje mellett, vagy ellen döntünk. Bizony: sokkal többször ellene, mint mellette. Ezért Isten jósága nélkül nem lenne mentségünk (1–3). Isten jósága az, hogy mégis van mentségünk (7). Ez a kegyelem megtérésre hív! (4)

– Nálunk a parókián úgy szól a csengő, mint egy riadó, mint az utolsó ítélet harsonái. Mindig összerezzenek rá. Ki akartam cseréltetni. Aztán rájöttem: pont így jó. Figyelmeztessen csak minden riasztó csengőszó engem is arra, hogy Isten jósága megtérésre, hitben való erősödésre, a kegyelem még erősebb megragadására adatott.