JÉZUS HALÁLA – II.

– 1. „Íme”, ez a görögben a „látni” ige felszólító módja: odanézz, odafigyelj! Akkor használja ezt a kifejezést a Biblia, amikor Isten cselekszik; amikor az emberi „vízszintest” metszi az isteni „függőleges”. Ezt a kifejezést olvassuk Jézus születésekor is: „…íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek…” (Lukács 2,10–11) Jézus halálát olyan jelek kísérték, amelyek annak bizonyságai, hogy Jézus Krisztus halála megváltó halál; amely egyikünk halálához sem hasonlítható, bármilyen megrendítő is legyen egy-egy halálesemény.

– 2. A templom kárpitja, amely a szentek szentjét, Isten színének, jelenlétének helyét eltakarta a bűnös ember elől, felülről az aljáig kettéhasadt (51): van út az ember számára az Istenig, megtisztulhatunk, megállhatunk az Úr színe előtt. Végre megérkeztünk, hazaértünk, újra a helyünkön vagyunk, ahol „jó” nekünk: az Úr előtt. Eddig „kint kiszolgáltatva vacogtunk”, most „bent védetten melegszünk”.

– 3. A föld megrendült, a sziklák meghasadtak (51). Bizony, Jézus Krisztus halála kezdete a világ újjáteremtésének, melynek nyomán Isten új eget és új földet teremt. Ebben az új világban nem lesz semmi gonosz és rossz, ezért – ahogy Ézsaiás megprófétálta – az új ég és föld láttán a régire nem is emlékszünk többé (Ézsaiás 65,17; 2Péter 3,13). Minden újjá lesz (2Korinthus 5,17). Nem kár a régi és durván kemény, gyarló világ megrendüléséért és meghasadásáért…

– 4. Jézus halálának pillanatában sírok nyíltak meg, elhunyt szentek támadtak fel (52–53); hirdetve, hogy Jézus halála megtörte a halál erejét, ezért Jézus harmadnapra feltámad majd, a benne hívő szentek feltámadásának ígéreteként. Isten nem engedi, hogy szentje elmúlást lásson (Zsoltárok 16,9–11). Egyetlen szent van, az Isten Fia. Mi az Úr kegyelméből lehetünk azok. Ő él, és mi is élünk. Nincs ennél nagyobb ajándék: a feltámadás, az örök élet ígérete. Ez az örömhír az egyházra bízott üzenet. Mi mindenről „csacsogunk” mi itt, de az evangélium halk és bizonytalan az ajkunkon?

2Mózes 36

Szerző: refdunantul  2020.08.06. 04:00 komment

süti beállítások módosítása