A GAZDAG IFJÚ.

– 1. Érdekli a ma emberét az örök élet? Minden koncentrációnk a földi életre irányul, azon belül is a jelenre, mint akik sohasem halnak meg, és a másik halálára is valójában legyintenek. Ha pedig megmozgat bennünket valamennyire a földi léten túli élet, akkor az mennyire a saját képzelgéseink „lelki, vagy vallási” köntösben megjelenő produktuma. Ezt az ifjút fiatalon érdekli az örök élet, és mivel Jézushoz fordul, kifejezi, hogy az a konkrét, valóságos, hiánytalan örök élet érdekli, amit csakis Jézus adhat (16).

– 2. Ez az ifjú azonban ki szeretné érdemelni az örök életet, valami jó cselekedettel. Értékelendő buzgalom. Jézus sorolja a Tízparancsolat második kőtáblájának parancsait; hiszen, ha Istent szeretjük, akkor az mindig a másik ember szeretetében ölthet testet, minthogy a jó cselekedeteinket is csak felebarátaink felé irányíthatjuk. De Jézus egyúttal ki akarja zökkenteni ezt az ifjút a maga teljesítménycentrikus önhittségéből. Amikor az ifjú rávágja, hogy ezeket a parancsokat ő mindig megtartotta, akkor Jézus egy konkrétummal megmagyarázza a nyolcadik és a kilencedik parancsolatokat: add el a vagyonodat, mert a másiké is nálad van! (18–22)

– 3. Az ifjúnak nagy vagyona volt, ezért szomorúan távozott. Nem a gazdagsággal van baj, hanem azzal, hogy nem látjuk be; nagyon sokan vagyunk gazdagok, és javaink, mindenünk Istené, amelynek nagy részét Isten nem nekünk szánta, csak nálunk rakta le, hogy továbbadjuk azokat. Mi azonban képtelenek vagyunk elengedni azt, ami egyszer már a kezünkbe került; és képtelenek vagyunk arra is, hogy kimondjuk: elég ennyi (23–24). Mi nem vagyunk jók, csak az Isten, és az Ő Krisztusban közölt kegyelme! (17) Nekünk lehetetlen bejutni az örök életre érdemből. Csakis kegyelem által üdvözülhetünk, mert ami embernél lehetetlen, Istennél lehetséges (25–26). Viszont: hitben járva, az ember újjászületik, és Isten Lelke által egyre inkább megtanul adni és megelégedni (1Timóteus 6,6).

2Mózes 11

Szerző: refdunantul  2020.07.08. 04:00