JÉZUS MEGDICSŐÜLÉSE.

– 1. Egyik éjszaka, nem tudtam aludni, próbáltam dolgozni, a háttérben, a tv-ben egy zenekar koncertje szólt. Ügyet se vetettem rá: háttérzörej…, majdnem el is kapcsoltam. Aztán azt vettem észre, figyelem a zenét: remek fúvós hangszerelés, nem a megszokott, tucat popzene, hanem valami más. A végén már csak arra figyeltem, kiderül-e végre: kik ezek? Parov Stelar budapesti koncertje volt. Sok más mellett az ragadott meg, hogy egy szám ugyanaz a téma, amit parádés változatossággal, fúvós harsogással ismételnek; közben a százezres tömeg velük együtt tapsolja, dúdolja, énekli azt. Most is bennem zengenek a dallamok…

– 2. Miért említem ezt? Azért, mert Jézus megdicsőülése rámutat keresztyén hitünk és életünk egyetlen témájára, amit minden variációban újra- és újramondunk: Ő a mennyei világ világosságát, ragyogását hozta el földi életünk homályába (2); az öröklét bizonyosságát (3), a valóságos jót, mert az Ő közelében „jó lenni” (4–5). Jézus Krisztus az Atya biztató, utat mutató, félelmeket tompító, megváltó szava hozzánk, halandó emberekhez (8). Ő megszólít minket, hogy legyen erőnk, reménységünk és örömünk a „hegyről” lemenni a „völgybe”, és ott csakis Őt látni, hirdetni és élni, bármit teszünk is (3). 

– 3. Ő, az Úr Jézus Krisztus, a mi egyetlen üzenetünk. Mindent látunk, mindenre nyitottak vagyunk, de csakis Jézus Krisztusra tekintve, az öröklét üdvösséges távlataiba helyezve értékelünk mindeneket. Nincs más igazodási pont, nincs más látásmód, nincs más kapaszkodó, csakis Jézus egyedül!

2Mózes 4,1–17