NÉGYEZER EMBER MEGVENDÉGELÉSE.

– 1. Elfáradnak a legkülönbek is (Ézsaiás 40,30). Egy határon túl kidőlünk (32). Nincs mindenre erőnk! Jézus Krisztusban mindenre van erőnk (Filippi 4,4), amire Ő megbíz bennünket, és amihez Ő – aki ismeri Istentől kapott „kereteinket” – erőt is ad nekünk. De az emberi lehetőségek végesek: kidőlünk sokféle nyomorúságban, betegségben (30), kidőlünk éhségben és szomjúságban, testi és lelki gyengeségben, kimerültségben (32). Kell az alvás, kell a pihenés, kell a testi, lelki, hitbéli táplálkozás, kell a feltöltődés, hogy méltó hűséggel bírjuk addig, ameddig az Úr kirendelte.

– 2. Jézus Krisztus szánakozik „dülöngélő”, „instabil” életünkön. Lehetne sorolni, hányféleképpen dülöngél az életünk, és hogy mi mindent jelent ez a kifejezés ránk nézve… Jézus Krisztus szánakozik azon, amivé lett az életünk: „a pusztában” küzdünk, éhezünk, szomjazunk, a magunk erejében bízva kidőlünk, megbetegszünk, meghalunk (32). Ő szánakozik tanítványai tehetetlenségén, mert nem tudják jóllakatni az éhes sokaságot (33). Jézus azonban nemcsak szánakozik; hanem megszán, isteni hatalmával cselekszik, segít, megoldást és szabadulást ad; majd értünk maghalva és feltámadva megvált, azaz végérvényesen megszabadít bennünket (15,14–38).

– 3. Jézus Krisztus nem enged végleg „kidőlni” minket! A sokaság csodálkozik a sok beteg meggyógyításán, a sok, kimerülten „dülöngélő” ember megelégítésén, ezért dicsőítették a menny Istenét (31). Ők észrevehették a csodát, és dicsérhették ezért az ajándékozó Urat! Mi ennél is sokkal többért magasztalhatjuk az Urat; hiszen ha Ő „itt” már nem segít meg, ha „itt” már enged „kidőlni”, mi akkor is dicsérjük Őt; mert örökkévaló, maradandó gyógyulásunk és megelégítésünk van, amelyben már soha nem betegszünk meg és soha nem éhezünk meg…

1Mózes 49