JÉZUS TANÍTÁSA A TISZTASÁGRÓL – I.

– 1. Áldozati ajándékká lett az, amit a jeruzsálemi templom számára felajánlottak. Ettől kezdve ez a felajánlás érinthetetlenné lett, még akkor is, ha sokkal később került felhasználásra a templomi istentisztelet során. Nemcsak a szokássá lett rituális mosakodásokat (1–2), hanem ezeket a felajánlásokat is megtisztítónak tartották… (5)

– 2. Amikor valaki nem akart segíteni a másikon, akár a saját szülein, vagy bárki más rászorulón, akkor kimondta arra, amivel embertársát megsegíthette volna, hogy az áldozati ajándék (5). Így a törvényt megtartotta, a segítség elmulasztását Istenre hivatkozva igazolta, lelkiismerete nem vádolta. Nyilván bevett gyakorlat volt ez Jézus korában, azért említi Urunk ezt a konkrét esetet. Így lett az Isten törvényéből, annak lényegéből, az Isten és emberszeretet parancsából egy olyan hagyományrendszer, amely nemcsak önmaga fennmaradását biztosította, hanem kiváló ürüggyé lett arra, hogy az emberi gyarlóság ezzel elfedje magát. Mindig valami bevett, „nemes ügy” mögé rejtőzve képviseljük önmagunk tisztátalan önzését. Minden vallás, bármely emberi szerveződés minden szintje így működik. Nem mutogathatunk egymásra! Te is így „működsz”, aki éppen e sorok olvasása közben a másikra gondolsz (3–6).

– 3. A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb! Erről majd holnap. Urunk könyörülj rajtunk, mert tisztátalanok vagyunk: a szánkkal sokan tisztelünk Téged, de a szívünk mégis távol van Tőled, és így távol vagyunk egymástól is! (8) Terád hivatkozva, valamint Tőled kapott hagyományainkra hivatkozva támadunk egymásra, mint akik birtokosai a helyes értelmezésnek és az igazságnak.

1Mózes 46