JÉZUS BELZEBUB SZÖVETSÉGESÉNEK MONDJÁK – II.

– 1. Egyértelműen fogalmaz a mi Urunk: aki nincs Ővele, az ellene van; így minden emberi jóság ellenére is győz a gonosz; hiszen aki nem Ővele gyűjt, az tékozol (12,30).

– 2. Miben mutatkozik meg ez a tékozlás?

Minden, amúgy szorgos és értékelendő igyekezetünk, eredményünk, „gyűjtögetésünk”, Jézus Krisztus nélkül öncélú tékozlás, nem illeszkedik az Isten akaratának üdvösséges egészébe.

De életünk igen gyakran nem is titkolt, hanem látványosan önmegvalósító tékozlás: amikor mindenben minden csak rólunk szól.

Ez a tékozló önzés még a másik gyógyulásának sem tud örülni, ahogy ezt az igeszakaszunkban is láttuk. Itt minden csak a magunk álláspontjának és érdekének védelméről szól (12,22–24).

A legsúlyosabb azonban az, hogy ez a tékozló gőg még Istennel is szembeszáll, és az Úr gyógyító, megváltó cselekvésén megbotránkozik, azt nem hiszi, tagadja, annak ellent áll, azzal vitába száll, Istennek visszabeszél, és Isten cselekvését nevezi gonosznak, ezáltal a Szentlélek ellen szól (32). Ez a legsúlyosabb bűn!

A tékozlás „gyümölcseként” előbb-utóbb bekövetkezik a nagy meghasonlás, és életünk háza összeomlik.  Ugyanis: abban a „házban és országban”, ahol annyiféle „sokszínű erő” cikázik és feszül, ahol nincs egy egységes, megtartó és igazán éltető hatalom, ott a halálos, kárt vallott meghasonlás elkerülhetetlen (12,25–27). Hány és hány emberi életet látunk, amely efelé tart. És a mi életünk…

– 3. A gonosz erősebb nálunk, mindenkit legyőz e-világban. Áldott legyen az Isten, hogy Ő erősebb a gonosz hatalmánál, azt végérvényesen legyőzte (12,29). Ez a győzelem a miénk! (1János 5,4)

1Mózes 35