JÉZUST BELZEBUB SZÖVETSÉGESÉNEK MONDJÁK – I.

– 1. A balatoni hosszú hétvégék – különösen tavasszal és nyáron – egyre nehezebbek. Persze nagy öröm, hogy újra felfedezték ezt a lágy édesvizű, csodálatos tavat az emberek. De minden tele van, mozdulni nem lehet, mindenki feszült, pihenni lehetetlen. Amott az imént ketten durván összeverekedtek a parkolóhelyért. Mellettünk pedig olyan hangosan, erővel, röhögve, kiabálva, „feldobva” élvezik a hétvégét „urak” és „hölgyek”, hogy legszívesebben elmenekülnék, csak ne kelljen hallgatni. Olyan ez az élet, mint egy őserdő, ahol az élet él, és élni akar, győz benne az erősebb; ebben a kusza tenyészetben. Élünk, jól élünk, élvezni akarjuk az életet, pihenve és munkamániásan is. Nem is vesszük észre, micsoda tékozlók vagyunk!

– 2. Isten országa, Isten uralma, a gonosz, a bűn, a betegség és a halál hatalmának végét jelenti: a tékozlás, a „szétdobálás” végét. Isten országa ott valóság, ahol Jézus Krisztus úrrá lesz az emberi élet felett. Tehát Isten országa nem fokozatosan valósul meg ebben a világban; hanem ahol Jézus Krisztusban hisznek, ott már jelen van Isten országa, minden testi szemekkel látható nyomorúság ellenére; ahol pedig nem hisznek Jézus Krisztusban, ott a gonosz tékozol, minden emberi jóság ellenére is, mert nincs önmagában önzetlen emberi jóság. Aki ezt a problémát nem érti, annak nem is érdemes magyarázni (28).

– 3. Egyértelműen fogalmaz a mi Urunk: aki nincs Ővele, az ellene van; így minden emberi jóság ellenére is győz a gonosz; hiszen aki nem Ővele gyűjt, az tékozol (30).

1Mózes 34

Szerző: refdunantul  2020.06.08. 04:00