JÉZUS KÖVETÉSE A SZOROS KAPUN ÁT A TÁGAS TÉRRE.

– 1. A szoros kapun áthaladva le kell hajolni, magamat megalázva. A szoros kapu előtt lassítani kell, ott kapaszkodni kell, ott el kell hagyni minden önhittséget, magabiztosságot, mert csúnyán megüthetjük magunkat. A szoros kapun nem lehet sok poggyászt átvinni: le kell tenni minden felesleges terhet, amivel tele van a kezünk, a szívünk, az életünk. Az Úr hitben történő szelektálásra hív. A szoros kapu mögött keskeny az út, de biztos az irány. Ezen az úton csak engedelmesen, óvatosan, lassan, egymás mögött, rendben, „követésben” lehet haladni; bízva abban, „Aki” legelöl jár és bizton vezet előre, „kifelé”, „hazafelé”.

– 2. A szoros kaput és a keskeny utat kevesen találják meg. Az a vonzó, ami széles, tágas; az az izgalmas, ahol sokan vannak. Mi a számok bűvöletében élünk. Mi is arra vágyunk, hogy sokan legyünk, és akkor a számok majd igazolják a létjogosultságunkat. Márpedig a sokaság, Jézus kijelentése szerint, a tágas kapun és a széles úton jár, ami a kárhozatba visz. Sokan arra vágyunk, hogy „széles, tágas, élvezetes” legyen ez az élet, miközben nem látjuk be, hogy szűk barlangban lakunk, ahol éppen találtunk egy nagyobb „termet”, ami bármikor megtelhet vízzel, és mielőbb menekülni kellene kifelé azon a szűk kijáraton, amit csak a szakavatott barlangász ismer.

– 3. A szoros kapu és a keskeny út az életre visz. A szoros kapu és a keskeny út mögött az örök élet mennyei tágassága vár, mint amikor a szűk barlangjáratból kiérünk végre a szabadba. Olyan szoros ez a kapu és olyan keskeny ez az út, hogy egyetlen „Valaki” haladt rajta igazán és hitelesen: a mi Urunk, Jézus Krisztus. Mindenben Őt követve, mi is megérkezünk az életre. Isten az élet Istene, Jézus Krisztus által. Ő az egyetlen „barlangász”, aki ismeri a „kifelé” vezető utat. Ha összevissza magyarázunk, okoskodunk, önkényeskedünk, ficánkolunk, akkor elveszünk.

1Mózes 21