ÍTÉLKEZÉSÜNKRŐL

– 1. Az ítéletre szükség van. Az ítélet nem más, mint egy érvényben lévő rend keretei között megkülönböztetni egymástól a dolgokat, majd ez alapján egyértelműen dönteni és cselekedni. Természetesen, az emberi bűn és gonosz határtalansága miatt mindig szükség van törvényekre, valamiféle rendre, mert egyébként a káosz halálra emészt bennünket.

– 2. Amikor Jézus óv bennünket az ítélettől, akkor emberi gyarlóságunkra mutat rá. Szedjük ezeket csokorba!

Mi nem az isteni, örökkévaló rend alapján mérlegelünk és ítélünk, hanem a saját magunk érdekei szerint létrehozott törvények alapján. Ha változik az uralkodó érdekcsoport összetétele, változnak a törvények is.

Az ember csak gyarló ítéletet hozhat.

Az emberi ítélet mindig a másikban látja meg a rosszat, „a szálkát” (3); miközben az ő életében ugyanaz a bűn „gerenda” nagyságú; de az nem számít (4).

Gyakran azt ítéljük meg a másikban, amire rejtetten mi magunk is vágyakozunk, de amit soha nem mertük megtenni. Ezért ítéletünkben nem a tisztaság isteni rendje ragyog fel, hanem amögött pusztán emberi irigység bűzlik. Így valójában egyik is, meg a másik is ítéletre méltó.

Sokszor paragrafusok közé bújtatva képviseljük a saját önző érdekeinket, miközben azt láttatjuk, hogy mi csakis a rend és a törvény őrei vagyunk.

Mi mindent megmagyarázhat a jogászkodó kreativitás, törvényértelmezés.

Aki azonnal a törvénnyel jön, meg ügyvéddel, az értelmes és testvéri egyeztetés helyett, az mindent elmond magáról.

Az emberi ítélkezés halálos gyarlósága az is, hogy aki az ítélet bántó mértékével közeledett a másikhoz, az adott helyzetben máris visszakapja ezt a mértéket, mert az emberi ítélkezés leggyarlóbb természete az, hogy alkalmas pillanatban többszörösen visszakapjuk azt, amit mi okoztunk a másiknak. Itt a számlát mindenért benyújtják, a bosszú nem marad el, ha erre lehetőség nyílik (2).

– 3. Az ítélkezés lelketlen képmutatása helyett a mi Urunk Jézus Krisztus minket, mint a másik felett örökké ítélkezőket, saját bűneink megvallására hív (4–5). Mielőtt kibeszéled, véleményezed, megalázod, megrágalmazod, elítéled a másikat, először te magad borulj le az Úr színe előtt, hogy az Ő világosságában ráébredj, mekkora a te bűnöd és nyomorúságod, amelyért csak büntetést, halált és kárhozatot érdemelnél. Bizony, minél nagyobb „kirakat-hívők” vagyunk, annál kevésbé vagyunk képesek erre; viszont annál inkább ülünk az Úr Isten székébe, és még az üdvösség és kárhozat kérdésében is mi hoznánk határozatot.

– 4. Áldott legyen az Isten, hogy Ő nem olyan mértékkel mért nekünk, amilyennel mi mértünk másoknak (2). Ez a kegyelem. Aki előtt felragyogott a kegyelem, az csak irgalommal járhat ebben a világban. Az ilyen ember nem dobja az evangélium gyöngyeit a sárba, „disznók” elé (6), vagyis nem szól olyan helyen, ahol gyalázatos gúny tárgya lehet Jézus Krisztus ügye. De az ilyen ember mégis határozottan képviseli az isteni rendet „itt”, noha soha nem ül az Isten helyébe, mert a végleges szót csakis az Úr mondhatja ki. Az Isten hozhat egyedül igaz ítéletet, akinek az ítélete – Jézus Krisztusban – kegyelmes ítélet. De aki tényleg kegyelmet nyert, azt újjászüli ez a kegyelem!

1Mózes 20

Szerző: refdunantul  2020.05.20. 04:00