RAVASZ LÁSZLÓ MAGYARÁZATA VILÁGOS.

– 1. A törvény elrendeli a felebarát szeretetét. A felebarát szeretete azonban az emberi természet romlottsága miatt folyamatosan szűkült, saját népünk fiaira, házunk népére és a legszűkebb családtagokra. Az ember, a szeretet nagy parancsolatát egyre inkább csak erre a kis körre vonatkoztatta, a többire pedig, a közömbösségen túl, az ellenséges magatartást alkalmazta. A nagyon buzgó vallásos ember a maga ellenségét az Isten ellenségének tekintette, és istentiszteletébe is bevonta az ellenség szidalmazását, megátkozását (Zsoltárok 69,23–30).

– 2. Jézus hitetlenségnek tartja, ha csak azokat szeretjük, akik minket szeretnek (46–47). Az ellenség szeretete a tanítványság próbája. Isten felhozza napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és hamisaknak (45). Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte (János 3,16). Isten Fia, Jézus Krisztus még a kereszten is imádkozott az ellenségeiért, áldotta azokat, akik átkozták, jót tett azokkal, akik gyűlölték (44). Ő nem emlegette, hanem cselekedte az Isten szeretetét, mint az irgalmas samaritánus (Lukács 10,36–37).

– 3. Hol találunk ilyen embert? Csak Isten újjászülő kegyelme formálhat bennünket ilyenekké. Az újjászülő Isten azonban megváltó Isten is. Ebben a testben ugyanis mindig távol vagyunk az Úrtól (2Korinthus 5,6). Csakis az Isten tökéletes (48). Nekünk akkor van esélyünk, ha Ő vesz kézbe bennünket. Az evangélium éppen ez: az Ő irgalmassága kézbe vette durva életünket; csiszol, formál, megvált. Már elkezdődött a mi megváltásunk.

1Mózes 15