ISTEN ORSZÁGÁNAK EVANGÉLIUMA GYÓGYÍT.

– 1. Sokan haltak meg mostanában körülöttünk, számunkra fontos emberek. Sokan súlyos betegek, testileg és lelkileg szenvednek, erőtlenek, mindenféle kínokban gyötrődnek. Persze, a jól ismert mondás szerint, az élet „orcátlanul” megy tovább, és a még egészségesek úgy bugyborékolnak tovább az élet izgalmas mocsarában, mintha ők sose halnának meg. Ezek odavetnek némi tanácsot, kezelést, hívő vigasztalást a vergődőknek, persze érdemben segíteni nem tudnak, és futnak tovább.

– 2. Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó, mert nemcsak hatalmasan hirdette a megváltás evangéliumát, hanem a megváltás előízét adta azzal, igazolva mennyei hatalmát, hogy meggyógyította a testi, lelki, mentális betegeket, mindenféle erőtlenséget, mindazt a sok nyomorúságot (23–25), amitől a halál árnyékának völgyében vergődünk, kimondva-kimondatlanul (12–17). Ő nem magának halászott embereket. Jézus nem valami elvnek, ügynek, identitásnak toborozott „katonákat” (18–22). Ő az Isten megváltó szeretetét ajándékozta a világnak, zsidóknak és pogányoknak egyaránt (15).

– 3. Az itteni gyógyulás azonban csak átmeneti. Az igazi gyógyulás az örök élet, az üdvösség, amely már „itt” elkezdődik, „odaát” kiteljesedik, a Jézus Krisztusban. Hitben járva, szeretjük ezt az életet, de mindennél szánalmasabbak vagyunk, ha nem látunk túl ezen az életen! (1Korinthus 15,19)

– 4. Olvastam egy írást arról, hogy a génkutatás tudománya hamarosan megtalálja az öregedésért és a betegségekért felelős géncsoportot. Ettől kezdve akár örökké is élhetünk majd a földön. A tudós génkutató azonnal kijelentette, hogy természetesen az ebből következő számos más kérdést már nem az ő illetékessége megválaszolni: elbírja-e a föld „az emberiséget”, hiszen a túlnépesedett földteke készletei végesek, az emberi természet nem változik, beleértve azt is, hogy először ez a „földi örök élet” egy gazdag elit osztályrésze lesz majd. Ha csak ebben az életben reménykedünk, és ha Jézus Krisztustól is csak erre a földi életre nézve várunk „áldásnak” nevezett sikert, hatalmat, pénzt; akkor minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk (1Korinthus 15,19). A halál ugyanis nem a meghalás. A halál az az élet, amit itt élünk, ahogy élünk. Az örök életet, ezt a mennyei többet csak az élő Isten adhatja meg nekünk.

1Mózes 9

Szerző: refdunantul  2020.05.09. 04:00 komment

süti beállítások módosítása