IMÁDNI…

– 1. Imádni csakis az egyetlen, élő Istent lehet. Imádat csakis az Úrnak jár. Amikor a napkeleti bölcsek azért tesznek meg hosszú és veszélyes utat, hogy imádják a „királyt”, akkor ezzel azt hirdetik meg, arról tesznek vallást, hogy Jézus az Isten Fia (1–2).

– 2. Aki azonban nem Jézus Krisztust imádja, az mindenre képes: mint az önmagát imádó Heródes, aki értesüléseket szerez, hamisan láttat, és közben gyilkos indulattal bármit képes a maga számára kamatoztatni; vagy mint az Írást részleteiben tökéletesen ismerő tudós papok, akik semmit sem tudnak Isten megváltó szeretetéről, és nem látják a fától az erdőt. Isten imádása nélkül tombol a gonosz, írástudók és „írástudatlanok” között egyaránt (3–8).

– 3. Az emberi élet csakis Isten imádásában teljesedhet ki. Az imádásban „helyére” kerül az emberi élet: örvendezik, ajándékot ad, önmagát; mert emberfeletti ajándékot kapott, üdvösséget, örök életet, mindennél többet. Aki Istent imádja, az alázattal beismeri a maga nyomorúságát, és egyedül a hatalmas Isten megváltó, krisztusi szeretetétől várja a megoldást. Isten felemeli azokat, akik Őt imádják, kijelenti magát nekik. Lám, van még remény, hiszen távoli vidékek bölcsei imádják az Urat; azok, akik nem a testi szemekkel látható választott néphez tartoztak és mégis választottak voltak. Lám, van még remény, hiszen a teremtett világ ragyogó csillaga is az Urat imádja (9–12).

1Mózes 2