A SZENTLÉLEK ÁLDÁSAI.

A Szentlélektől való Jézus Krisztus születése (18). Nemcsak abban csodálatos értelemben, ahogy Mária áldottan fogant a Szentlélektől (20), hanem Jézus Krisztus születése maga, mint a megváltás isteni szándéka, ezáltal az Isten ígéreteinek beteljesedése is az Úrtól, Isten Lelkétől való (22; Ézsaiás 7,14). Ezáltal nemcsak valljuk, hanem mindenkor tapasztaljuk, életünk utolsó percéig, és azon túl az isteni teljességben, hogy: „Velünk az Isten.” (23)

A Szentlélektől való az, hogy életünk áldott, értelmes, krisztusi életté lehet (18). Ilyen értelemben, Isten népe áldott állapotban van a Szentlélektől. Nemcsak Mária, hanem József is áldott állapotban volt. Isten Lelkének áldott vezetésével lettek jegyesek (18). A Szentlélek erejével hordozták a próbatételeket (19). A Szentlélek bölcsességével maradhatott higgadt József, hogy a külső provokációk ellenére is, imádsággal végiggondolja helyzetüket (20). A Szentlélek által szerethette József örök hűséggel Máriát, a mindent megmagyarázó és mennyei összefüggésekbe helyező angyali kijelentés előtt is, hiszen József még akkor sem akarta megszégyeníteni és „megköveztetni” Máriát, mint házasságtörőt (19). A Szentlélek végezte el, hogy mindketten engedhessenek az Isten akaratának (20), és szentlelkes buzgósággal szolgálhassák az Urat. Ilyen az áldott élet.

A Szentlélektől való az angyali kijelentés csodája (20). Ez az Isten Igéjének, kijelentésének csodája. A Szentlélektől való, hogy a halál árnyékának völgyében járva megnyílik az ég (Máté 3,16), és az örökkévaló Úr szabadító irgalma emberi értelmet meghaladó módon magához ölel bennünket, megnyugtat, eligazít, megigazít, megszentel és megvált (21) „…ne félj…” (20)

1Mózes 1,2631

Szerző: refdunantul  2020.05.02. 04:00 komment

süti beállítások módosítása