– Nem ti, hanem én! – így szól az Úr (13). Mindent Isten cselekedett!

– Tömör összefoglalása ez Isten népe eddigi történetének: az Úr kihozta népét és bevitte… (5; 13). Ez a két szó kifejezi az Úr cselekvésének minden áldását: Ő „kihoz” bennünket a halálból és „bevisz” az életre!

Az Úr színe előtt megállva, elcsendesedve megalázkodik bennünk a lélek: minden nyomorúságunk ellenére, milyen kegyelem alatt vagyunk! Az Úr színe előtt állva felragyog a krisztusi, megtartó kegyelem, és helyére kerül az életünk, Isten erőt, megnyugvást, megoldást, üdvösséget ajándékozó rendjében.

De még az is kegyelem, az is Isten cselekvése, hogy az Ő színe elé állhatunk, az Ő színe előtt élhetünk, és az Ő megváltó szeretetére tekintve összegezhetjük eddigi életünket; ne megkeseredve, hanem hálákat adva. Az Úr talál meg bennünket, mint elveszetteket (Lukács 15,24).

Az Úr végzi el azt is, hogy még ma eldönthessük, hogy Jézus Krisztust követve Őt szolgáljuk, házunk népével együtt (14–15). Egyébként ez a kegyelem azt is beláttatja velünk, hogy nincs is értelme mást szolgálni, csakis az Urat; Őrajta keresztül pedig abban teljesedik ki az emberi élet, ha szeretetben szolgálunk egymásnak (Galata 5,13); azoknak, akiket az Isten ránk bízott. Ha mindenki erre figyelne, „rendben” lenne az „itteni” élet is; és nem marcangolnának szét bennünket gyarló és mulandó érdekek.

Efezus 6,59

Szerző: refdunantul  2020.04.29. 04:00