– Feleségem áldott, szorgos keze mindig megnyugtat. Ez a kéz figyelmeztet arra, hogy az Úr kezében vagyunk, Jézus Krisztusban vagyunk, aki kezességet vállalt értünk. Ő a mi kezesünk (1–5). Az Ő kezébe tesszük le életünket, mindenünket, hiszen Őtőle kaptunk mindent (Lukács 23,46; Zsoltárok 36,1). Mi az Ő kezében vagyunk (Ézsaiás 49,16), és Ő nem enged alázuhanni, elveszni bennünket. Sőt, a mindennapok útvesztőiben is megtarthat! Legyünk tehát egymáshoz is „kezesebbek”! Boldog ember az, aki Szerettei kezét úgy foghatja meg, mintha az Úr kezébe, kegyelmébe kapaszkodna.

– Lisszabonban a házakat, a tereket gyönyörű mozaikokkal burkolták, szinte mindenütt. Főleg törékeny, csempés mozaikok ezek, vagy kockakövekből hangyaszorgalommal, gondosan kirakottak (6–11). Pazar ez a mozaikrengeteg, de mindenhol töredezett, hiányos, vagy annyira fénylik, hogy attól nem „tökéletes”. Szép, de nem tökéletes.

– Ilyen az emberi élet is. Sőt, az emberi élet nemcsak töredezett, hanem gonosz is, amit utál az Úr (12–19). Az emberi élet parázna (20–35). Döbbenetes látleletét adja ennek a mai bibliai fejezet.

– Kiegészítésre; sőt, teljes újjászületésre, megváltásra van szükségünk: Isten kezére, kegyelmére szorulunk!

– Ebben a kegyelemben vagyunk! Ugye, lehetünk egymáshoz is „kezesebbek”, irgalmasabbak?

Lukács 11,33–54