– Isten választottjai kitartóan imádkoznak Isten országának eljöveteléért (Máté 6,10). Márpedig ez a kitartó imádság a választottság jele, mert ők az Urat keresik (10). A választottak pedig öröklik az Isten országát (9). A választottság nem érdem, hanem kegyelmi állapot. Biztos, hogy nem Isten választottja az, aki a másikról azt merészeli mondani, hogy az nem kiválasztott. Ez Isten szuverén döntése (11–12). Isten döntése észreveszi a legelhagyatottabb és legcsenevészebb szőlőfürtöt is, meglátva benne a „mustot” (8).

– Isten választottjai részesülnek az új teremtés igazságában, békességében, örömében (17–23; Róma 14,7). Ez az új ég és új föld öröme, ahol a régi bajok elmúltak (16–17). Ez a békesség kiterjed még az állatvilágra is, az egész teremtettségre (25). Minden történelmi kor próbálta megteremteni a maga „paradicsomát”, és keserves pokol lett belőle. Jól jegyezzük meg: az új korszak: Isten alkotása (18). Mi csak annyit tehetünk, az Ő kegyelméből, hogy engedelmesen leborulunk az Úr előtt. A többit az Úr elvégzi; engedelmes életünket is felhasználva.

– Isten választottjai azonban tudják, hogy az új teremtés még csak a végső előtti állapot. Hiszen itt még van halál és átok (20). Itt még jelen van, a választottak körén kívül az éhezés, a szomjazás, a szégyen, a fájó szív és az összetört lélek (13–14). Isten választottjainak fáj az is, amit a maga körein kívül tapasztal az emberi bűn és nyomorúság terhéből. Az Úrra bízza annak megoldását, amiért folyamatosan könyörög és tesz is. Jézus Krisztus visszajövetelével lesz teljessé a megváltás, halál sem lesz többé (Jelenések 21,4), és Isten lesz minden mindenekben (1Korinthus 15,28).

Lukács 9,18–27