– Hogyan viselkedjen a fogságból hazatért gyülekezet? A hosszú évtizedek alatt minden megváltozott: a templomot és a várost, Jeruzsálemet újjá kellett építeni; miközben hazájukban idegenek éltek; és nekik maguknak sem lehetett könnyű az újrakezdés, hiszen ők már a fogságban születtek. Manapság úgyszintén egy teljesen átalakult, „idegen” világban hirdethetjük az evangéliumot, végezhetjük a szolgálatainkat. Hogyan tegyük ezt? A kérdésre nem adható módszertani válasz, hiszen a lényeg azóta sem változott. Ezt már az úgynevezett „Harmadik Ézsaiás” is hangsúlyozta, akinek könyve, egységben az előzökkel, itt kezdődik. Hogyan hirdessük az evangéliumot egy megváltozott világban? Mi a megmaradás forrása egy ilyen helyzetben?

– A nyugalom napjának megünneplése a megmaradás egyik forrása (1–2): megjelenni az Úr házában, az Úr látható gyülekezetében, hogy együtt dicsérjük szabadító Istenünket, kérve az Ő áldását. Már a jelenlét: engedelmesség, hitvallás. A látható gyülekezetben való ünneplés annak a reménységnek a megjelenítése, hogy hiszünk az örök életben, hiszen most is félretettük a halaszthatatlan munkát a „jobbik részért”, amit nem vehetnek el tőlünk soha (Lukács 10,42).

– Az idegenek és „csonkák” befogadása szintén a megmaradás forrása (3–8). Isten ugyanis még gyarapítani akarja egykor szétszórt és most összegyűjtött népét (8). A prófétai Ige világos: mindenki jöhet, aki az Úrhoz tért, aki az Úrtól kapott kincseket megbecsüli, és az Úrtól kapott törvényt, a Nagy parancsolatot megtartja (Máté 22,37–38). Az etióp kincstárnok egyszerre volt idegen és csonkított, és mégis az Isten választott edénye volt (Cselekedetek 8,26–40).

– A megmaradás forrása Isten megváltó cselekvése. Ő a világ végezetéig és azon túl is megtartja népét, engedelmessé és irgalmassá formálja övéit, és általuk még gyűjt azokhoz, akiket már Ő összegyűjtött (8).

Lukács 6,20–36