– Ézsaiás könyve az ószövetségi, Jézus Krisztusban beteljesedett evangélium kincsestára. A mára kijelölt igerészről is egy egész hetes evangélizációs sorozatot lehetne tartani. Ezért most csak egy igeverset tudok kiragadni, de nem önkényesen, hanem azért, mert a Szentlélek ezt különösen élővé, és egy újszövetségi történettel összefüggésben hangsúlyossá tette számomra.
– A vízen való átkelés csodája, az Egyiptomból való szabadításra utal, aki soha nem feledkezik el népéről (2–7), aki az egyetlen Isten minden nép számára (8–13); és aki végső, üdvözítő, megváltó szabadítását Jézus Krisztusban mutatta meg (1). Nem kell fénünk, az Úréi vagyunk! (1; 13; Róma 14,8; Róma 8,38–39) Életünk értelme pedig az Úr megváltó szabadításáról való tanúskodás (12).
– A vízen való átkelés kapcsán felragyogott előttem az evangéliumi történet, amikor Jézus a vízen járva közeledett a tanítványokhoz (Máté 14,22–33; Márk 6,43–52; János 6,19). Nem a szószerinti csoda itt az igazi csoda; az jel, amely igazolja, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. A vízen járás nem az, hogy elkezdek járni a Balaton vízén. Az nem arra van, hanem hogy fürödjek benne, felüdüljek testben és lélekben, meg gyönyörködjek… A vízen járás csodája a hívő élet (16), amely még a hit hullámzásakor sem enged süllyedni, mint Péter esetében. Magam is egyre inkább tapasztalom, minden nap kegyelem, „vízen-járás”: az Úr irgalma tart fent. Őnélküle beleveszünk a mélységbe, a viharok zúgásában. Amikor mégis elsüllyednénk, akkor sem veszünk el!
*
(14) „Az Úr, megváltótok…” (Ézsaiás 43,14–28)
– Babilonként fölénk tornyosulnak bajok, betegségek, hatalmasságok, felgyorsult életünk bizonytalan kuszaságai. Ezek félelmetesen beárnyékolják életünket. Egyetlen reménységünk, hogy a „hatalmas Babilonok” mégis eltörpülnek Megváltó Urunk, teremtő és újjáteremtő királyunk mellett. Nagyobb az, aki velünk van: Ő a legnagyobb! (1János 4,4)
– Istenünk, a mi érdekünkbe küldte el egyszülött Fiát, akinek csak halvány előképe, Círus perzsa király. Ez a perzsa király, az Úr eszközeként legyőzhette Babilont, letörhetett minden zárat, és hazaengedhette népét. Megváltó Urunk letörte az emberlét halálosan fogva tartó zárait. Népe tudja, hiszi ezt! (14–15)
– Istenünk, megszabadított minket a Jézus Krisztusban! Mi ezzel a bizonyossággal járunk a földi élet pusztaságában. Az Úr jár előttünk, vizet fakaszt a sivatagban, megáldja életünket a leglehetetlenebb helyzetekben is. Ezért a jelent mindig a krisztusi jövő reménységében éljük meg, amelyhez képest az Úr múltbeli cselekvése csak halvány előképei annak, ami ezután kezd kibontakozni. Emlékezzünk a múlt nagy, isteni cselekvéseire, hogy még nagyobb reménységünk legyen a jelenben, az Úr által készített jövő maradéktalan gazdaságában (16–21).
– Ez a bizonyosság a jelen bukdácsolásait is bűnbánattal és a bűnbocsánat hitében éli meg, a megszentelődés útját járva (22–28). Ez a bizonyosság megsegít, hogy ne a múlt sérelmein, ne saját bajainkon és a mások által okozott nehézségeken rágódjunk, hanem engedjük el azokat. Nincs nagyobb dolog, mint túllépni a hétköznapi súrlódásokon, amelyeket amúgyis „kikukáz”, elsodor az idő.
Lukács 2,1–20
