– A világban mindent az erő dönt el: ember és állat, minden élőlény; valahány hatalom, kultúra és vallás „erejét érvényesítve” tartja fenn magát. A nyers erő kimutatása és alkalmazása mellett vannak kifinomultan rafinált manipulációs és zsarolási technikák is, amelyek „felzabálják” a gyengébb erejét és életét. Nincs mit szépíteni ezen. Mindez úgy kezdődik, hogy harsányan lebeszélem, „leokosokodom”, letorkolom, lekiabálom a másikat; megalázam, kihasználom, kiszolgáltatottá teszem; aztán idősen és betegen eldobom; ha ellentmond, vagy nem engedelmeskedik, akkor lehetetlen helyzetbe hozom. Majd jöhetnek a durvább módszerek. Nem jó egy ilyen világban élni. Aki látja a mögöttes folyamatokat, egykor és most, az megretten.
– Az Úr szolgája nem harsány, nem önérvényesítő. Ő nem kiált és nem lármáz (2). Az Úr szolgája nem emel kezet senkire, nem bántja a másikat, sem technikás módszerekkel, sem szószerint nem tesz ilyet. Ő gyengéd, az eldobott gyengékhez és betegekhez különösen az. Milyen gyönyörű képpel fejezi ki ezt a prófécia: A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el (3). Az Úr szolgája a betegek gyógyulását, a foglyok szabadulását munkálja (7). Minden nép számára segítséget készít, nem tesz kivételt (6).
– Ez egy teljesen új hang, eddig ismeretlen szólam. Valóban Isten Lelkének hangja, amely átüt Ézsaiás szaván (9). Isten törvényének, igazságának érvényesülése valóban ez (4): a megváltó szeretet, amely nem odacsap, hanem gyengéden átölel. Tudom, olyan szép szavak ezek, de azonnal érted, ha mondjuk belegondolsz abba, hogy csúnyán eltörött a lábad, így annak minden porcikája, minden mozdulatra és érintésre kínokkal telve érzékeny. Nem mindegy, hogy akkor valaki odacsap az amúgy is törött és lüktető lábadra, vagy finoman megérint, bekötöz, segít… Akkor nagyon nem mindegy! Jézus Krisztusban valóban eljött az Úr szelíd, segítő, megváltó szolgája közénk (Máté 3,17; Máté 12,19–21; Lukács 4,18), akire már akkor rámutatott Ézsaiás, amikor még ez a megváltó, isteni szeretet csak kibontakozóban volt (9). Azóta sem tudta ezt a szelídséget befogadni a világ. Maga a prófécia is küzd az új „látással”, hiszen együtt említi a harsány és harcos Istent, meg az Ő szelíd szolgáját (13). Az egyetlen Isten (5; 8) erős Isten, de Jézus Krisztusban megmutatta, hogy Lelkének ereje a szelíd szeretet ereje, és Ő csakis ebben gyönyörködik (1). Népét a szelíd és tevékeny szeretet igazságára hívta el (6). A világ, a népek számára sincs más út, egyébként a gonosz darálójában vagyunk.
*
(19) „Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az Úr szolgája?” (Ézsaiás 42,14–25)
– Meghökkentő fordulat következik a fejezet második felében (18–25). Az Úr tökéletes szolgájának dicsérete után Ézsaiás próféta elmarasztalja Isten népét, az Ő egykori és mai szolgáit. Ránk is vonatkozik mindaz, amit olvasunk. Nekünk szegeződik a kérdés: – Van-e olyan vak, mint az Isten népe? Micsoda ígéreteket kaptunk, micsoda felséges tanítást (21), amelyek Jézus Krisztusban már be is teljesedtek; és mi mégis tele vagyunk keserűséggel, panasszal, tehetetlenséggel. Süketek vagyunk Isten szavára? Minden érdekel bennünket, csak éppen az Ő Igéje nem? Vakok vagyunk arra, hogy az Ő céljait meglássuk: a jelen szenvedéseiben is észrevegyük az Őáltala készített dicsőséget? (Róma 8,18-27)
– Ézsaiás bűnbánatra hívja népét, nem pedig ítélkezik népe felett; sőt, saját magát is megszólítja: „…az Úr, aki ellen vétkeztünk…” (24) Ézsaiás szava egyben könyörgés is: Jöjj, Szentlélek Úr Isten, nyisd meg füleinket, szemeinket, szívünket! (18–19) Cselekedd Urunk, hogy meglássuk szabadító kegyelmedet, mert sokat láthatunk! (20) Cselekedd, hogy a nehéz időkben – kirabolva, kifosztva, megkötözve – meglássuk igazságodat, jogos ítéletedet! (21–22).
– A következő fejezetben kibontakozik az, ami már itt is evangélium: Isten a jövő érdekében inti népét (23), Ő engedte meg népe kifosztását (24), Ő tartja kezében az eseményeket. Sőt, az Úr népével együtt szenved, nyög, zihál, mint egy szülő asszony. Az Úr szent indulatba jön népéért, harcol népéért, győzelemre viszi ügyüket (13–17).
